Egyszerre jó és rossz film a Gladiátor 2, de van-e értelme a Rómaverzum építésnek?

A Gladiátor egy megismételhetetlen filmes bravúr, Ridley Scott pályafutásának egyik csúcspontja, ami akkora siker lett 24 évvel ezelőtt, hogy a rendező rögtön utána felvetette a folytatás ötletét. Több forgatókönyvíró bicskája beletört a lehetetlennek tűnő projektbe, hiszen senkinek se volt épkézláb ötlete arra, hogyan lehetne folytatni ezt a történetet Maximus nélkül; vagy esetleg Maximus visszatérésével - mert utóbbira is volt egy merész elképzelés.

Szerencsére ez a projekt csírájában elsorvadt, és Ridley Scott is egy időre kiverte a fejéből az egészet, aztán később újra elkezdett vele foglalkozni. Ennek az az oka, hogy a legendás rendező is már jócskán túl van a 80-on, és valószínűleg legbelül ő is tisztában van azzal, hogy a 2015-ös Mentőexpedíció óta semmi kiemelkedőt, egyetlen kasszasikert sem tett le az asztalra, csupán közepes, illetve bukást bukásra halmozó produkciókat készített. Ezért mindenáron vissza akart nyúlni ahhoz a kultuszfilmjéhez, ami egyszer már tarolt az Oscaron és meghódította a világot, és tovább akarta bővíteni a saját kis Rómaverzumát - mert végülis erre vágynak a nagy rendezők. Franchise-ra, saját filmes univerzumra. Elég csak egyetlen olyan példát mondani, akire most irigykedve nézhetnek Hollywoodban: James Cameron és az Avatar.

Mivel az Alien és a Szárnyas fejvadász már régen kicsúszott a kezei közül, Ridley Scott-nak mondhatni már csak a Gladiátor maradt, amiből egy saját univerzumot tudna építeni, vagy legalábbis egy trilógiát készíteni belőle, hiszen nem titok, hogy már a harmadik részen szorgoskodik. Nem kizárt, hogy a rendező a trilógia befejező részében egy olyan történetet akar majd elmesélni, ami az utolsó gladiátorjátékokról szól, esetleg az utolsó római gladiátorról. Mert bár hivatalosan soha nem tiltották be, a legenda szerint Honorius császár 404-ben örök időkre kitiltotta Rómából a viadalokat, miután egy, a játékokat ellenző kis-ázsiai szerzetes berohant az arénába, hogy megfékezze a gladiátorokat, mire a feldühödött tömeg darabokra tépte a férfit.

Nyilván ez két évszázaddal a Gladiátor 2. eseményei után történt, de látva, hogy Ridley Scott alkotásai mennyire semmibe veszik a történelmet, ez nem akadályozza meg abban, hogy akár a 3. századba helyezze át a római gladiátorjátékok alkonyát.

Na, de foglalkozzunk a legfontosabb kérdéssel: kellett-e folytatás a Gladiátornak? Nyilván erre a legegyszerűbb válasz, hogy nem, de ha már így alakult, akkor beszéljünk egy kicsit róla, hiszen hallani pozitív és negatív véleményeket, és Magyarországon is írnak jót és rosszat a kritikusok. A magam részéről megvetettem a lábam valahol középtájon, mert meglátásom szerint ez a film egyszerre jó és rossz, felesleges és szükségszerű.

Volt egy Róma nevű álom

Gyakran hallani ezt a mondatot az első Gladiátor-filmben, és a folytatásban is sokszor emlegetik. Ez volt Marcus Aurelius elképzelése azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie a Római Birodalomnak. Ez az álom végül a Gladiátorban is csak álom maradt, így aztán adva volt a lehetőség, hogyha már Ridley Scott ennyire kitartott a folytatás mellett, legalább kezdjenek valamit ezzel a szállal is. Lehet azt mondani a Gladiátor 2-re, hogy önismétlő, hogy bizonyos szempontból egy brazil szappanopera cselekményét idézi, hogy a történet második fele kártyavárként omlik össze, de mégis sikerült Scott-nak és a forgatókönyvet jegyző David Scarpa-nak elérnie, hogy ez a film szépen átvegye és tovább vigye azt az ívet, amit az első rész elindított. Ez az ív most összeköti a Gladiátor elejét a folytatás lezárásával, és az az elképzelés, az az álom, ami Marcus Aurelius halálával látszólag sírba szállt, Ridley Scott Rómaverzumában most végre valóban körvonalazódni és beteljesedni látszik.

Ez azt jelenti, hogy oly sok évnyi ötletelgetés, oly sok használhatatlan, olykor hajmeresztő alapsztori kukázása után a rendezőnek és az éppen kedvenc forgatókönyvírójának sikerült megtalálnia az összes többi közül a legjobb, vagy inkább a befogadásra leginkább alkalmas verziót, amivel nemcsak hogy folytatni tudták a 2000-ben elkezdett történetet, de úgy össze tudták fűzni a kettőt, hogy a folytatás minden negatívuma ellenére nem érződik idegennek vagy feleslegesnek. Ebből a szempontból a Gladiátor 2. mondhatni egy szükségszerű folytatás, ha azt vesszük alapul, hogy Ridley Scott Rómaverzuma arról kell, hogy szóljon, hogyan is válik valóra ez a bizonyos álom.

Egy Ridley Scott-filmnél nemhogy megszokott, inkább elvárt a grandiózus akció, a látványos csatajelenetek, és ebből a szempontból a Gladiátor 2-re sem lehet okunk panaszra. Ez egy igazi moziélmény, érdemes nagyvásznon megnézni, még az IMAX-ért is megéri, de természetesen most is fontos szerepet kap a történetben az összeesküvés, az intrika, a dráma.

Nyilván Maximust és Russell Crowe-t nem lehet helyettesíteni, de Scott-ék mégis megpróbálkoztak vele, így jött a képbe Lucius karaktere, akit a mostanában rajongva imádott Paul Mescal játszik. Annyi szépet és jót hallottam erről a színészről, hogy nagyon kíváncsi voltam, mit fog kezdeni egy blockbusterben, ami mostanáig ismeretlen terep volt a számára, és az az érdekes helyzet állt elő a film nézése közben, hogy az összes szereplő közül az ő szála érdekelt engem a legkevésbé. Kaptunk egy - használjunk manapság divatos kifejezést - Temuról rendelt Maximust, akinek a karakterébe semmi pluszt nem akartak belepakolni; szinte teljesen ugyanazt az utat járja be, mint Russell Crowe, emiatt hamar unalmassá válik a karakter, és így már nem is lehet szorítani érte.

Olyannyira nem, hogy a filmnek sikerült elérnie, hogy annak a Pedro Pascal által alakított Acacius tábornoknak szurkoljak, akin Lucius bosszút akar állni. Ennek nem csak az az oka, hogy utóbbi sokkal izgalmasabb, színesebb karakter, hanem Pedro Pascal sokkal megnyerőbb alakítást nyújt, míg a Paul Mescal körül tapasztalt rajongást és hájpot egyelőre nem tudom értelmezni. Igazából bárkivel van közös jelenete, mindig ellopják előle a showt. Nemcsak Pascal, de Connie Nielsen és Denzel Washington is - utóbbiról sokan írták, hogy Oscar-díjat érdemelne az alakítása; én egyáltalán nem osztom ezt a véleményt, jól játszik, de közel sem kiemelkedően.

Visszatérve még egy kicsit Mescal és Pascal (milyen jól hangzik egymás mellett ez a két név) párosát: érdemes megfigyelni, hogy ha ezt a két figurát összegyúrnánk, akkor egy az egyben Maximust formáznák meg, és ennek az az oka, hogy Scott és Scarpa tulajdonképpen elemeire szedte Russell Crowe karakterét - erények, tulajdonságok, motivációk -, és testvériesen elosztogatták őket, míg végül az egyik oldalon felállt egy Acacius tábornok, akinek elege van már a háborúskodásból, haza akar menni a feleségéhez, és gyökeres változásokat akar Rómában a szenátus irányításával, a másik oldalon pedig ott van egy legyőzött, megtört férfiból lett gladiátor, aki bosszúra vágyik.

Tehát bizonyos szempontból Maximus még mindig jelen van a Gladiátor 2-ben, de már nem abban a formában, mint az előző részben. Egyébként a folytatás gyakran ismétli az eredeti cselekmény bizonyos részeit, ezeket elég jól fel lehet ismerni, éppen ezért a film első fele nem is igazán tartogat semmi újdonságot vagy fordulatosat; ez inkább az utolsó 40-50 percben válik jellemzővé, akkor viszont a történet vágta üzemmódba kapcsol, és egymás után jönnek a meglepetések, a csavarok, de ez több szempontból is a logika és a józanész kárára megy.

Sok hibája van a Gladiátor 2-nek, nem fog tarolni az Oscaron, nem is fog soha kultuszfilmmé válni. Ez a folytatás véleményem szerint abból a szempontból hasonlít Roland Emmerich A függetlenség napja 2. részére, hogy bár az is jó volt, nézhető volt, de azért közel sem tudta megütni az eredeti film mércéjét, és ugyebár a gyenge fogadtatás és a nem túl szépen csilingelő bevétel miatt nem is készülhetett el a harmadik része. Félő, hogy Ridley Scott Rómaverzuma is erre a sorsra fog jutni.

Egyáltalán nem tökéletes, néhol tényleg elég szappanoperás, túlságosan ripacskodós, míg egyes jelenetek kissé megmosolyogtatók és komolyan vehetetlenek, de összességében a Gladiátor 2. nem egy rosszul sikerült folytatás - ennél sokkal rosszabb sequeleket is megéltünk már. Ridley Scott szerint ez az egyik legjobb filmje; bár ezzel nem feltétlenül értek egyet, az kétségtelen, hogy régóta nem készített ilyen grandiózus, monumentális alkotást.