Kiderült, honnan jött a ma élő magyarok ősapja – a DNS nem hazudik

A magyar történelem egyik legrégebbi rejtélye került most új megvilágításba: egy nagyszabású genetikai kutatás nyomán fény derült arra, honnan származnak azok az ősi közösségek, amelyek a ma élő magyarok nyelvét és kultúráját is befolyásolták.

A DNS-minták nem hagynak kétséget – a múlt rejtett rétegei végre olvashatóvá váltak.

4500 éves szálak vezetnek Kelet-Szibériába

A kutatás, amelyet a David Reich vezette amerikai genetikus csapat publikált a rangos Nature tudományos folyóiratban, 180 újonnan feltárt szibériai ember genetikai anyagát vizsgálta meg, és ezeket vetette össze több mint 1000 korábbi lelettel.

Az eredmény egyértelmű: a magyar származás történetében fontos szerepet játszó uráli nyelvcsalád gyökerei jóval keletebbre nyúlnak vissza, mint azt eddig a legtöbben gondolták.

A kutatók szerint a nyelvileg uráli ősök, köztük a finnországi népek, mintegy 4500 éve éltek a mai Jakutföld területén, amely földrajzilag közelebb van Japánhoz, mint a Balti-tengerhez.

A tanulmány azt is megállapította, hogy az ott talált genetikai minták teljes mértékben megegyeznek a mai uráli nyelveket beszélő népek – köztük a magyarok – őseiben megtalálható nyomokkal.

Egy eltűnő nyom - mit veszítettünk el?

Bár a magyar család-eredet kapcsolata ezzel a kelet-szibériai örökséggel mára csak halvány nyomként él tovább, a középkori honfoglaló magyarok DNS-éből még kimutatható a yakutiai génvonal jelenléte.

Ez azt jelenti, hogy a nyelvünket hozzánk eljuttató hódítók egyértelmű genetikai kapcsolatban álltak ezekkel az ősi vadászó-gyűjtögető népekkel.

Ma már viszont a modern magyarokban szinte teljesen eltűnt ez az örökség. A magyar kutatók számára azonban óriási jelentőségű, hogy a középkori sírokban fellelt maradványokból még kimutatható ez az ősi vonal.

Más népeknél is felfedezhető a kelet-szibériai kapcsolat?

A tanulmány azt is megmutatta, hogy az uráli nyelveket beszélő népek között jelentős eltéréseket mutattak ki a yakutiai származású genetikai komponensben.

Míg a Szibériában élő nganaszan nép tagjai szinte kizárólag ebből az örökségből osztoznak, addig a finnországi emberek génállományában már csak 10%, az észt lakosságban pedig mindössze 2% található meg ebből a markerből.

A magyar nép esetében ez az arány gyakorlatilag nulla – a mai lakosságban már nyoma sincs ennek a rejtélyes eredetnek, viszont a régészeti és genetikai bizonyítékok szerint a nyelvet egy olyan közösség hozta el a Kárpát-medencébe, amely még alátámasztotta az örökség eredetét.

Technológia, nyelv, és túlélés

A kutatás során egy másik érdekesség is napvilágra került: az uráli nyelvű közösségek feltűnése egybeesik a Seima–Turbino-kultúrához köthető bronzöntési technológia elterjedésével, amely új szociális hálózatokat, kereskedelmi útvonalakat és kulturális kapcsolatokat alakított ki Eurázsia északi sávjában.

A forradalmi technológiák lehetővé tették, hogy kisméretű, mozgékony közösségek hosszú távú nyelvi és kulturális hatást gyakoroljanak – anélkül, hogy többségi jelenlétük lett volna.

A minta rámutat arra, hogy a magyar történelem egyik legfontosabb nyelvi gyökere is egy ilyen "láthatatlan" folyamat eredményeképp rögzült. A származás tehát nem mindig a tömegben vagy a hódításban, hanem a tartós kulturális jelenlétben és adaptációban rejlik.

A genetika feltárja, amit a múlt rejtve hagyott

A kutatás újabb bizonyítékot állított annak, hogy a DNS-elemzés képes felfedni azokat a történelmi összefüggéseket, amelyeket sem írásos források, sem régészeti leletek nem tudtak eddig egyértelműen megmagyarázni.

A magyar nyelv és identitás egy szibériai vadonból indult útjára, majd évezredek alatt alakult azzá, amit ma használunk.

Minden egyes család története mélyebb és rétegezettebb, mint azt elsőre hinnénk. E felfedezés is újabb kérdéseket vet fel, de egyben segít abban, hogy mélyebben megértsük, honnan jövünk – és hogyan formált bennünket a történelem.

Az alábbi videóban a hun-magyar rokonság összefüggései láthatóak: 

Forrás: The Harvard Gazette