25 éves a botrányfilm, amit be akart tiltatni a saját rendezője is

Danny (Edward Furlong) kiváló tanuló, de nyíltan rasszista skinhead, így amikor a Mein Kampfról ír dolgozatot, az iskola fekete bőrű igazgatója új feladatot ad neki. Arra kéri a fiatal fiút, hogy írjon a börtönből éppen most szabadult bátyjáról, akit Danny valósággal bálványoz, annak ellenére, hogy Derek (Edward Norton) a szeme előtt követett el kegyetlen, nyíltan rasszista alapú gyilkosságot.

Danny azonban hamarosan rádöbben, hogy bátyja teljesen új emberként jött ki a börtönből, és maga mögött akarja hagyni a skinheadek és a gyűlölet világát.

Az Amerikai história X-nél őszintébben, és célirányosabban nem sok film járja körül a rasszizmus okait, természetét és céljait.

Már a felvetése is egyedi, mivel eltérve az általános skinhead-ábrázolástól, olyan (érzelmileg sérült) nácikat helyez középpontba, akik valójában nagyon is okosak.

A ebben rejlő ellentmondást a film főleg az idősíkok stílusos összekeverésével oldja fel, hogy csak a legvégén derüljön fény az első kiváltó okokra, amelyek valójában bárkinek az otthonában megtalálhatóak (mindkét főszereplő bálványoz valakit, Derek az apját, Danny a bátyját), és ugyanígy a megoldásra, amit Derek egyedül nem is tudott volna megtalálni - a gyűlölet körét ugyanis nem ő szakítja meg elsőként, hanem az egyik fekete rabtársa. Érdemes megnézni az egyik erősen társadalomkritikus jelenetet a filmből, amiben Derek alaposan odaszól a rendszernek:

Az Amerikai história X-től a "megjavuló skinhead" motívum ellenére messze állnak a felületes "píszí" üzenetek is. A Derek által felvetett társadalmi problémák nagyon is valóságosak és ma is érvényesek, az érzelmileg labilis bátyja azonban - jókora külső ráhatással - helytelen végkövetkeztetést von le, ami nem csak őt juttatja börtönbe, hanem a középosztálybeli családját is csakhamar a nyomor szélére sodorja.

Tony Kaye filmje nem csak a rasszizmus intézményét, és a rasszizmus ellentmondásosságát állítja pengelérre, hanem a bűnbakot is megnevezi.

A társadalmi igényeket felülíró gazdasági érdekeket, és a politikai korrektség szellemében hozott pozitív diszkriminációt, melyek eredeti szándékuk ellenére csak indulatot szülnek, miközben nem tagadja azt sem, hogy az előítélet az intézményrendszereket sem tudja elkerülni (lásd Edward Norton rabtársát, akit TV-lopás miatt zárnak be).

A film igencsak rögös úton jutott el a mozikba, először is mert a témája miatt sokáig egyik stúdió sem merte bevállalni, másrészt mert a film bemutatóját saját rendezője, az elsőfilmes Tony Kaye szabotálta, aki komoly összetűzésbe keveredett a főszerepet játszó Edward Nortonnal. Kay egy sokkal rövidebb és szikárabb filmet tett le az asztalra első körben, ami a sztár tetszését nem nyerte el, a producerek engedélyével pedig újravágathatta a filmet, így az általunk ismert verzió valójában a Norton féle változat.

Kaye még a nevét is megpróbálta levetetni a filmről, ám erre jogilag már nem volt lehetősége, főleg miután több népszerű napilapban is hirdetéseket adott fel, melyekben a bemutatás előtt álló filmet szapulta. Erről a rendező rgyéb próbálkozásaitól, amik a film bojkottját célozták, érdemes végighallgatni az IGN videóját, ami a film 25. évfordulója alkalmából készült: