Rossz, mégis jó lett a Pán Péter és Wendy, de nem a Disney miatt

J. M. Barrie művén generációk nőttek fel már Walt Disney előtt is, de kétségkívül az 1953-as egész estés rajzfilmnek köszönhetően jutott el a világ számos pontjára, amit aztán további feldolgozások követtek. Ezek között vannak olyanok, amiket én is kedvelek - mint például a Steven Spielberg által rendezett, nem hivatalos folytatást, a Hook-ot, a 2003-as élőszereplős filmet, amiben Jason Isaacs zseniálisan játszotta a kalózkapitányt, a Disney által készített, Visszatérés Sohaországba alcímet viselő folytatást, de még az eredeti színdarab születéséről szóló drámát is, amiben Johnny Depp és Kate Winslet volt a főszereplő. Ezen kívül volt még nekünk a Pán, ami egy súlyos baklövés volt, a Wendy, ami teljesen más formában közelítette meg az alapmű mondanivalóját, illetve az adaptációk fekete báránya, az Angelina Jolie főszereplésével készült Jöjj velem, ami egybegyúrta a Pán Péter és az Alice Csodaországban történetét.

Annyi Pán Péter adaptáció készült már az elmúlt 70 évben, hogy joggal merült fel bennem is a kérdés: a Disney mi a fenének csinál még egyet; azon kívül, hogy J. M. Barrie felnövéstörténetét felhasználva/kihasználva döntse le a nemi és afaji sztereotípiákat? Természetesen én is húztam a számat, mikor megláttam a színesbőrű Csingilinget, és nem repestem az örömtől, hogy a nemi egyenlőség jegyében a Disney elveszett ikerlányokat szuszakolt a csapatnyi fiú közé; hiszen ahogy a 2003-as adaptációban is elhangzik:

„a lányok okosak, nem esnek ki a babakocsiból”.

Mégis úgy döntöttem, hogy eltekintek ezektől a frissítésektől és aktualizálásoktól, és egyedül azt fogom nézni, hogy volt-e egyáltalán értelme megcsinálni a Pán Péter és Wendy-t. Ahhoz képest, hogy az első felében sokszor inkább a Facebook-hírfolyamot görgettem, a második felében

váratlan és kellemes meglepetést okozott.

Az alaptörténetet már mindenki jól ismeri. Adott egy Pán Péter nevű fiú, aki nem akar felnőni, ezért elmegy Sohaországba a tündérek, indiánok, kalózok közé, ahol folyamatosan a kegyetlen és gonosz Hook kapitánnyal csatározik.

^{(Fotó: Profimedia)}

Ettől az alaptörténettől David Lowery feldolgozása sem tér el, pedig a kész filmből egyértelműen látszik, hogy a rendező igyekezett új színt vinni a sztoriba, de a Disney makacs módon ragaszkodott hozzá, hogy a kötelező elemek és a tucatszor elregélt tanulságok benne legyenek. Lowery már 2016-ban elkezdett dolgozni a Pán Péter és Wendy forgatókönyvén, egyfajta szerelemprojektként tekintett rá, de persze az Egérgyár nem engedett meg mindent neki.

Így aztán a Pán Péter és Wendy hiába hozott újdonságot és frissességet a történetbe, érezhető rajta a stúdió nyomása. Pedig ha a rendező nagyobb szabadteret kapott volna, akkor egy kifejezetten jónak is mondható adaptáció lehetett volna belőle. Először is vegyük a címet, ami már nem állja meg a helyét: ugyanis ez a feldolgozás jóval kevesebbet ad Wendy-ből, mondhatni külső megfigyelő szerepébe taszítja a felnövéstörténet főhősét (mert igen, a Pán Péter valójában Wendy Darling jellemfejlődéséről, "felnövéséről" szól), és jóval vastagabb tollvonásokkal bánik James Hook karakterével.

^{(Fotó: Profimedia)}

Bizony ez a film sokkal inkább a kapitány jellemábrázolása, mint egy Pán Péter és Wendy-sztori, de ez azért volt jó húzás, mert a hősök állandó rivalizásának miértjének, hátterének eddig alig néhány adaptáció ment utána - nem sok sikerrel és kreativitással. David Lowery viszont gondolt egy merészet, és előhúzott egy kreatív ötletet a fiókból, ami máris más színben tüntette fel mind Pétert, mind Hook-ot.

Öröm volt végre egy olyan rendező munkáját látni, aki elmossa a határokat jó és rossz között, és megmutatta, hogy Pán Péter sem olyan ártatlan kisfiú, mint amilyennek tűnik, míg James Hook sem olyan velejéig gonosz, mint ahogy eddig ábrázolták.

Hozzá kell tenni, hogy a kapitány karakterének kidolgozásában az őt játszó Jude Law is nagyban kivette a részét, és egészen szimpatikus az, ahogy ez a film Hook kapitánnyal bánik; azt pedig külön jó volt látni, hogy a Disney hajlandó volt bemocskolni Pán Pétert is egy kicsit, így aztán abszolút egy szintre hozták a két legendás figurát. Persze a film felén át kell szenvednünk magunkat ahhoz, hogy elérjünk az érdekes részekhez, viszont ennek az új történetszálnak köszönhetően David Lowery elérte nálam, hogy figyeljek a produkcióra; és ez nagy szó egy élőszereplős Disney-filmnél.

^{(Fotó: Profimedia)}

Kár, hogy a Disney nem akart többet látni ebből történetéből, így aztán a 105 perces játékidőbe nem is fért bele több abból, amit a rendező elképzelt, ezáltal bizonyos részek sekélyesek, kidolgozatlanok maradtak. Pedig ha a stúdió hajlott volna egy Pán Péter és Hook címet viselő filmre, akkor talán ez lehetett volna

az eddigi legjobb élőszereplős feldolgozás, így viszont csak egy tisztes középszer.

Csak nem akarjuk elengedni, hogy mekkora kaland a felnövés, és mindenáron kell a tik-takkoló krokodil, csak az a baj, hogy ez a része már unalmas, ezt már számtalanszor láttuk. Jobb lett volna, ha bizonyos karkatereket - akik ide is teljesen feleslegesen vannak beleerőszakolva -, illetve a Darling-tesvéreket abszolút háttérbe szorítottuk volna, és ráfeküdtünk volna egy olyan ötletre, ami kicsit más képet fest némelyik főhősről, míg új életet lehel egy végtelenül elcsépelt történetbe.

Az ötlet megvolt, csak a Disney megint makacs volt.

Ettől eltekintve akkor is értékelendő David Lowery igyekezete, a kész produkcióból tisztán látszik, hogy nem rajta állt vagy bukott a Pán Péter és Wendy sikere. Nem mondom azt, hogy ez is olyan klasszikussá fog válni, mint az 1953-as rajzfilm, még csak nem is fog a kedvelt adaptációk közé tartozni, de nem fordult fel a gyomrom tőle, mint mondjuk az élőszereplős Pinokkiótól, és nem kizárt, hogy néhány év múlva esetleg újra meg fogom nézni, ha a gyerkőcök kíváncsiak lesznek rá.

A Pán Péter és Wendy már Magyarországon is elérhető a Disney+-on.