Wendy: még egy Pán Péter-adaptáció, de ez most más - kritika

Hajaj, még egy Pán Péter-film? Vajon hány bőrt húznak még le ugyanarról a sztoriról?

- fogalmazódhat meg bennünk a jogos kérdés, mikor meglátjuk, hogy némely újranyíló mozikban a Wendy című filmet is vetíteni fogják.

Pán Péter adaptációból lassan annyi feldolgozás lesz, mint égen a csillag. Nem is olyan régen írtam kritikát a Jöjj velem című alkotásról, aminek alapkoncepciója még érdekesen is hangzik, hiszen összevegyíti az Alice Csodaországban és a Pán Péter világait, mindezt Angelina Jolie főszereplésével. A végeredmény viszont nem lett több egy etnikai produktumnál, ami alaposan kiborította nálam a piros löttyös, ”Igyál meg!”-feliratú palackot. Erről az alábbi cikkben olvashattok bővebben.

Ráadásul javában forog a Disney élőszereplős Pán Péter és Wendy című film, ami az 1953-as klasszikus rajzfilmet dolgozza majd át. Szóval Pán Péteres alkotásokból annyi van, mint ahány tündérkaki Sohaországban. A sok felesleges adaptáció között azonban olykor-olykor felbukkan egy-egy gyöngyszem, és a Wendy szerencsére ezek közé a ritkaságok közé sorolható.

A négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezője az előző film spirituális folytatásaként újabb, képzelet és valóság határán egyensúlyozó történetet tár elénk: ezúttal Pán Péter jól ismert történetét értelmezte át Wendy szemszögéből.

A történet szerint Wendy édesanyja fiatalon lemondott az álmairól. Hogy eltartsa három gyermekét, naphosszat pincérnőként robotol az amerikai dél egy lepukkant kocsmájában. Wendy-t azonban még hajtja a letörhetetlen kalandvágy. Megismerkedik Peterrel és az Elveszett Fiúkkal, akikkel mágikus utazásra indulnak az örökké tartó gyerekkor reményével kecsegtető trópusi szigetre.

A film rengeteg újdonságot tartogat a nézők számára, hiszen ahogy a leírásban is olvashattátok, a történet helyszíne átkerült az USA déli államaiba, ráaádsul ennek a filmnek a középpontjában – ahogy a cím is sugallja – Wendy, és az ő belső vívódása áll, hiszen főhősünk komoly dilemmában áll a saját mérlege előtt, melynek egyik serpenyőjében a Pán Péterhez húzó belső hangja, míg a másikban az otthonába való visszatérés van.

Külön erénye a Wendy-nek, hogy magyarázatot próbál adni arra, hogy a lányt mi vonzotta Sohaországba, hogy mi az oka, amiért ennyire megbízik Pán Péterben, és hogy végül miért dönt úgy mégis, hogy visszatérjen a valóságba, és felnőjjön. Pontosan ezért is van, hogy a Wendy inkább egy felnőttmese, mert az, ahogy a „maradjak gyerek, vagy nőjjek fel”-kérdést boncolgatja, egy gyermek számára még annyira nem jön át; ettől függetlenül természetesen az egész család számára egy szórakoztató, és egyedi Pán Péter-adaptáció.

Persze a forgatókönyv hiányosságai azért könnyen felfedezhetőek, mégis a rendező, Benh Zeitlin különleges víziója, és a jól összeválogatott szereplőgárda abszolút kompenzál ezekért az apróságokért. Ami viszont talán sokaknak hiányozhat, az Hook kapitány karaktere, aki csak a film végén kapott szerepet.

Bár Pán Péter ebben a filmben színesbőrű, mégis sokkal kevésbé volt ez zavaró, mint a már említett Jöjj velem-ben. A Wendy egy újító, és érdekes témákat felvető alkotás, amit május 13-tól nézhettek meg a mozikban.