Franz Ferdinand és cirkusz a javából

[[adv]]

Quimby

Vizsgálgathatnánk a különböző stílusú együtteseket kis hazánkban, de Kiss Tibi és társai délután 16 órától is olyan hangulatot voltak képesek csinálni a Sziget Nagyszínpadán, amelyre nem lenne képes más hazai előadó. A Quimby persze egy nagyon színes, valóban világzenei alkotást tesz le az asztalra, de egyénisége mégis abból fakad, hogy lényegében négy, énekesi vénával ellátott muzsikus van a csapatban. Ha hozzátesszük, hogy a két vokálos hölgy egyike Galambos Dorina volt, akkor csak tovább erősítjük a korábban leírtakat.

Varga Livius előrébb lépése az elmúlt években egyre látványosabban jelent meg a csapat életében, ami csak tovább színesítette a banda produkcióit. A Dunaújvárosból származó együttes hatalmas megbízhatósággal hozza minőségi sorlemezeket és nem volt még olyan koncert, amelyet ne éltem volna át teljes gyermeki lelkesedéssel. Ez csütörtökön sem volt másként. Külön öröm volt látni, hogy ebben számos külföldi is partner lett, akik hozzám hasonlóan voltak képesek átszellemülni a performanszra. 

A csepergő esőben, a koncert végén előkerült a „Most múlik pontosan” is, amit a magam részéről már nagyon régen hallottam utoljára a banda előadásán. A csapat tagjai egy Index podcastban beszélgettek is a dal önálló életéről, és a szerzemény pihentetésének okairól.

Összességében elmondható, hogy a Quimby jelenség olyan messzire fog nyúlni a hazai popkultúrában, amelyet szerény véleményem szerint egyedül az LGT (és talán az Omega) volt képes elérni. Nem hiába hangoztatja Kiss Tibi, hogy a világ legjobb munkahelyét teremtették meg számukra a rajongók. Nyugodtan mondhatom,  hogy nem ok nélkül történt meg mindez.

Franz Ferdinand

Fura, hogy nem a Franz Ferdinand volt az esti sávban, de a szervezők úgy érezték, hogy a rommá hypeolt The 1975 legyen a headliner szerepben. Erről a koncertről felesleges szót ejtenem, mert egy végletekig sablonos pop showt nyomtak le.

A Franz Ferdinand körül voltak problémák, mivel 2016 júliusában az alapító gitáros Nick McCarthy kilépett a zenekarból. Ezután a csapat egy teljesen új korszakot nyitott meg. Innentől két új tag érkezett, Dino Bardot gitáros és a billentyűs Julian Corrie.

A legutóbbi album más lett, de azt korántsem jelenteném ki róla, hogy rossz. Amikor felcsendült az Always Ascending, úgy buliztam rá, mint a legnagyobb klasszikusokra. Gyakorlatilag úgy néztem ki, mint a tavalyi Gorillaz koncert végén, vagyis mint aki éppen kilépett a zuhany alól ruhában, annyira lefőttem a rengeteg ugrálástól. A közönség élte a koncit, Alex Kapranos minden egyes rezdülésére reagáltak, és ő aztán tudja mozgatni a népet. Guggoltunk, ugráltunk, léggitároztunk, pogóztunk, kezet lóbáltunk, egy szóval mindent, amit egy koncin legálisan lehet. Repültek néha a sörös poharak is, ami nem legális, de mégis kötelező egy kiváló fellépésen.

Milyen problémám volt a koncerttel? Annyi, hogy még tudtam volna nézni belőle vagy fél órát, de a zenekar így is kimaxolta a dolgot. Szóval Franz Ferdinand csillagos ötös. Alig várom, hogy egyszer külön is lássam őket. Ilyen hatást valószínűleg már csak a Florence + the Machine és a Foo Fighters fog tudni belőlem kiváltani az idei Szigeten.

Cirque Alfonse: Tabarnak

Valahogy úgy éreztük, hogy Richard Ashcroft minket nem érdekel, szóval mentünk a cirkuszba, és jól is döntöttünk. A Cirque Alfonse már járt a Szigeten, de mindig elkerültük őket. Teltház volt, rengeteg embert be se tudtak engedni a nagysátorba, annyian voltak kíváncsiak az előadásra. Pedig minden nap fellépnek, és szerintem minden este ugyanennyi szeretetet kapnak.

A kanadai társulat olykor hibázott, de a közönség még ezt is megtapsolta, aztán jött az ováció, amikor a trükk végre összejött. Annyira látványos dolgokat műveltek, hogy az embernek minden percben tátva maradt a szája. Amikor a végén a sátor tetejéig ugráltak, bennem a vér is megfagyott.

Nem irigylem őket, tényleg minden nap fellépnek, szóval ha tehetjük, üljünk be rájuk, ha kint járunk a fesztiválon. Mellettünk ült amúgy egy nagymama egy alvó gyerekkel. A társulat egyik tagjának a mamája és a kisgyermeke volt az. Kérdeztük, hogy mindenhová elkíséri őket, ő meg csak határozottan rávágta, hogy igen, a cirkusz élet ilyen.

CHVRCHES

Szerintem az volt a bajom a CHVRCHES koncerttel, hogy túl sokat vártam tőle. Nagyon szeretem az  indie szintipop csapatot, de élőben valahogy nem jöttek be annyira. El tudtam lötyögni rá, de katarzist nem tudott kiváltani. Bár nem is várom el tőlük, hogy arénákat robbantsanak fel, de több energia kellett volna ebbe az egészbe. Lehet kicsit fáradtan érkeztek, és persze 23:45-kor sem túl jó színpadra állni ilyen nagycsapatként.

Szóval igen, lehúztam egy CHVRCHES koncertet a bakancslistámról, de lehet jobban jártam volna, ha a három évvel ezelőtti fellépésükön vagyok ott. Gyatlov elvtársat idézve, nem volt jó, de nem is volt tragikus. Na jó, ez csak vicc, a CHVRCHES marha jó zenekar, és jó volt a konci is, de valamiért ötven százalékosnak éreztem. Azért az megnyugtat, hogy nem csak én, hanem sok más rajongó barátom is. Amúgy természetesen ez tök szubjektív vélemény, a közönség hatalmasat bulizott rá.