A nap, amikor elfordultam Ákostól…

[[adv]]

Amikor a napraforgó nem a nap felé fordul, valahogy így tudom leírni ezt az érzést, ami most bennem van. Lezárul egy olyan korszak, ami meghatározó volt az életemben, és egy olyan korszaktól búcsúzok, ami felér a legfájdalmasabb párkapcsolati szakítással is.

Az egyik legjobb barátomat egy gimis baráti bulin ismertem meg, amikor kiderült, hogy mindketten Ákos rajongók vagyunk. Mivel én vittem a hangtechnikát a monoki többnapos bulira, így eléggé beleszólásom volt a zenébe. Már akkor megvolt a kritikusi vonalam, és dübögött igényes elektronikus zenétől kezdve Linkin Parkig minden. (Viccesen hozzáteszem, hogy azóta ki vagyunk onnan tiltva.) Akadt egy sáv, amit mindenki utált, kivéve engem és a barátomat. Ez az volt, amikor előkerült az Andante album, és végigénekeltünk róla mindent. Ákos ekkor dolgozta át először a legjobb szerzeményeit akusztikus változatba. Mai napig kiráz tőle a hideg, az egyik legjobb, amit valaha hallottam.

Az első koncertélményünk a „Még közelebb” volt Debrecenben. Suhancként olyan érzés lehetett, mint amikor a bátyám ment el egy Bonanza Banzai koncertre. Ákos a színpadon káprázatos, minden mozdulata érték, a szövegei a mennyekbe repítenek, vagy a pokolba taszítanak, és mindkettőt élvezed. Itt játszotta el egyedül az Ébredj című dalát, ami ha előkerül, mindig sírnom kell. Nem is tudom hányszor hallgattam meg az MP3-lejátszómon egy halálos ágy mellett könnyeket hullajtva. Ez a dal fogadtatta el velem a halál gondolatát…  

Ákos inspirációt adott a verseimhez, a nehéz pillanatokhoz, az élethez. Minden dalszövege kísér, mert ez az ember, akármennyire nehéz ezt sokaknak hallani, egy zseni! Olyan művész, aki az elején csak adni akart, és nem elvenni.

A Beavatás koncert DVD-je, ahogy a klasszikus Bonanza dalok is, minden kertvárosi házibulinkon előkerültek, és már a szomszéd szólt ki az erkélyről, hogy kussoljunk már el, vagy kihívja a rendőrséget. A barátom bele is fűzte az egyik szövegbe, hogy „owned Bandi bá!”. (Bandi bá volt a szomszéd.) Számtalan koncert és emlék, rengeteg relikvia, és igen, több eredeti Ákos lemezem van, mint bármelyik másik előadótól. Nem túlzás kijelentenem, hogy minden dalszövegét kívülről tudom, és hát van belőlük rengeteg. Az Anyám tyúkját már nem tudnám visszamondani, de egy Dúdolni halkant akkor is eléneklek, ha álmomból felébresztenek.

Az emlékekből Dunát lehetne rekeszteni, de hát talán jobb is, ha abbahagyom az ömlengést. Legyen annyi elég, hogy két előadó van, aki nagyon-nagyon meghatározó volt az életemben, az egyik Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere, a másik pedig Kovács Ákos. Röhögtök, hogy egy lapon említem a kettőt? Lehet, de számomra így van.

Sokat adott nekem Ákos? Igen. De én is sokat adtam neki. El sem tudom mondani, hogy mennyi alkalommal védtem meg a fröcsögő szájaktól, emlékeket, pillanatokat felidézve tőle. Még az egyik Ákos utáló barátomat is elcipeltem az egyik rockosabb koncertjére, akivel fogadtunk, hogy ha rossz lesz, akkor kap tőlem egy üveg piát. Madarász Gábor miatt ezt hála égnek megúsztam.

Elvakult voltam néhányszor, de most mondom ki őszintén, hogy elég volt. Tudjátok hova jutott ez az egész? Oda, hogy ma már égő Ákos rajongónak lenni.

Nagyon sokat tűrtem a hülyeségeit, de ott tartunk, hogy egyszerűn minden emberségemet elvesztettem vele szemben. Nem tudok azonosulni vele, és ha egy rajongó nem tud azonosulni a példaképével, az már nem rajongó többé.

Amikor a Queens Of The Stone Age frontembere, Josh Homme szétszívva megrúgott egy fotóst, még azt is le tudtam nyelni sok idő után. Legalább bocsánatot kért. Ákos egyik kijelentéséért sem kér már bocsánatot, mert elhiszi, hogy ő az Isten. Amit ő elmond, vagy leír, az úgy van, és kész. Anno egy lapon említették Lovasi Andrást és Ákost. Hadd ne jelentsem ki, hogy jelenleg melyiküket tisztelem jobban. Ebben már politikai hovatartozás sincs. Ugyan már, ez rég túlmutat azon…

Ákos mai napig úgy énekli az 1984-et egy koncerten, mintha a spanyolviaszt tolná ki magából, de köze sincsen hozzá. Hogyan tud azonosulni ma egy ilyen általa megírt dallal? A hazugságok erdejében ő most a Király.

Mindig példaként tudtam őt felhozni, hogy a művészetet külön tudom választani az embertől, de annyira elegem lett, hogy elmondani nem tudom. Nem jelentem ki azt, hogy nem fogom többé hallgatni a zenéjét, mert arra képtelen lennék. Azonban innentől nem fogok elmenni több koncertjére, nem fogok a rock kocsmában Ákost kérni, és soha többé nem fogom őt védeni, művészeti szempontból sem. Nem felégetem, csak magamba zárom.

Nagyon hiányozni fog, hogy a színpadon lássam, hogy azzal a csodás csapattal hallgassam a zenéjét... Madarász Gábor, Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor mind csodás emberek és zenészek. Ákos már csak zenész, a legjobb fajtából, de nem csodás ember. Rengeteg időt adtam neki, hogy visszatérjen a helyes útra, de az már letelt.

Gondolkodtam, hogy annyi szakításon és bánaton túl melyik lesz a legfájdalmasabb. Amikor érzed, hogy egy ember nem tud többet adni neked, csak a mélybe taszítani a gondolataival, kisugárzásával, érzéseivel, mindennel. Talán most jött el ez a pillanat. Talán ez most nekem a legfájdalmasabb…