Shazam! – minden DC-rajongó erre a filmre várt

Mondd ki a varázsszót

– szólít fel a Shazam! plakátja. A varázsszó persze a film címe, a mágikus szlogen, aminek kimondása szuperhőssé változtat egy árva kamaszfiút. Hiába azonban a csoda ígérete, a Shazam felkiáltás csak marha sokára hangzik el. De amikor végre kimondják, és valójában kezdetét veszi a sztori, a DC eddigi legjobb filmjébe csöppenünk. A „kisebbik” képregény-univerzum kreatívjai végre rájöttek, hogy a gyomorgörcsig feszített hasizom, vagy a komor gyilkolászás közel sem annyira kifizetődő, mint a felszabadult mókázás. Persze azzal, hogy önmagukat is megtanulták kinevetni, még nem érik utol a Marvelt (főleg nem bevételben), de a Shazam!-mal valószínűleg ráleltek a helyes útra.

Már az Aquaman is komoly elmozdulást jelentett a Zack Snyder-féle filmek (Az acélember, Batman Superman ellen, Az Igazság Ligája) világától, a Shazam!-hez képest azonban a kétéltű ember maga volt a komolyság. Ezúttal mintha a lovak közé dobták volna a gyeplőt, ha már a túlzott fegyelem nem jött be, nézzük meg hová jutunk így. Kiderült, messzebbre mint eddig bármikor, de azért így is számos fenntartásunk lehet a filmmel kapcsolatban.

Elsőként rögtön az időhúzásnak is beillő felvezetés, ami szükséges ugyan a történet megértéséhez, de szabhatták volna sokkal feszesebbre. A világot őrző hét varázsló közül már csak egy, Shazam van életben, ám az ő ereje is vészesen fogy, mielőtt végleg elgyengülne, találnia kell egy hőst, aki átveszi a feladatát. Ami nem más, mint a hét főbűn kordában (pontosabban: kőben) tartása, amire csak egy igazán tiszta lelkű lény képes. Ilyet viszont nem lehet leakasztani bárhonnan, Shazam elsőre alaposan mellé is lő, hiszen a kiszemelt kamasz, Thaddeus Sivana a varázsló ereje helyett inkább a bűnös oldalt választja, ami rövidtávon kirúgással, hosszabb távon pedig egy szupererejű főgonosz megszületésével jár. Amint az immár felnőtt Thaddeus (Mark Strong) a világra szabadítja a bűnöket, Shazamnak bele kell húznia az utódkeresésébe, mert megmentő nélkül minden odaveszhet. Ekkor talál rá Billy-re (Asher Angel), az egyik nevelőszülőtől a másikig sodródó árvára, akinek, miután a meglepett kissrác megfogadja, hogy a hatalmat kizárólag jó célokra használja majd, gyorsan át is adja az erejét. Ezzel megszületik Shazam, a kigyúrt testbe költözött tizenéves szuperhős (Zachary Levi).

Talán még emlékeztek arra a Tom Hanks filmre, amiben a kiskamasz bő tíz évet szeretett volna átugrani az életéből, hogy egyből felnőtt lehessen, kívánságát egy valószínűtlenül nagyhatalmú játékgép teljesítette is. A Shazam! mintha csak újraírná a Segítség, felnőttem! sztoriját. Még az sem jelent nagy különbséget a két film között, hogy az egyikben egy piros ruhában repkedő figura lézercsóvát ereszt a kezéből, míg Tom Hanks ügyetlenül botladozik felnőttként. Hiszen végső soron a Shazam! is a felnőtté válás vágyáról szól. Arról, hogy egy elhagyott, reménytelen kamasz fiú megfelelő életet szeretne magának, ehhez pedig szupererőre van szüksége. A szerető család utáni hajsza sokkal fontosabbá válik, mint a szupergonosz Thaddeus legyőzése. Persze arra is szükség van, máskülönben feltehetően elpusztulna a világ, de Billy/Shazam mintegy mellékesen arat diadalt, az igazi feladat mindvégig a család felkutatása marad.

Ez azonban következményekkel jár. Shazam egy pillanatra sem hagyja maga mögött Billy-t, így bár testben és erőben gyarapodik, minden másban megőrzi kamaszos vonásait. Zachary Levi tökéletesen, Tom Hanks-i magasságokba emelkedve adja a tizenévest, aki őszintén rácsodálkozik a megszerzett szupererőre. A színész játéka hatalmasat dob a filmen, hiszen valóban elhiteti a nézővel, hogy ha létezne éretlen csodalény, az éppen olyan lenne, mint ő. Ezen kétségkívül nagyon jól szórakozunk, nehezen tudunk ugyanakkor a szuperhős sztorira koncentrálni. Remekül kitalálták a saját magán is nevető humort, mint a DC legújabb fegyverét, ám ennek, mint hamar kiderül, megvan az a veszélye, hogy a fene nagy felhőtlenségben elfeledkezünk arról, hogy mit is kellene látnunk.

Szerencsére azonban így sem hullik elszigetelt helyzetkomikum töredékeivé a film, hiszen végső soron a kamaszos poénkodás eredője legtöbb esetben a képregények iránti rajongás. Billy fogadott testvére, Freddy (Jack Dylan Glazer) személyesíti meg ezt a motívumot, a srác hatalmas comic-fan, és mintha az ő eszement rajongása ragadt volna át David F. Sandberg rendezőre, aki hagyta, hogy a Shazam! ragaszkodjék Freddy világlátásához. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen ez az egész képregényes cucc, a felhajtás a DC és a Marvel körül voltaképpen semmi másról nem szól, mint a gyermeklelkű rajongókról, akik hiába nőttek fel, sosem szabadulhatnak a tizenéves énjüktől. Shazam az ő szuperhősük. Sőt, Shazam minden szuperhősök őse és alapja, a képregényes szórakoztatás alfája és ómegája.

Mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen, ahogy arról már esett szó, az alkotók bátor döntése, hogy kamaszfilmet forgassanak a legújabb DC-hőssel, a valódi szuperhős sztori hanyagolását eredményezte. Thaddeus Sivana gonosz persze, és a világra szabadított hét főbűn sem könnyed gyermekmatiné, de a pusztító küzdelem dacára a sötét erők nem jelentenek valós veszélyt. És nem csupán a szuperhős, az emberi szinten sincs minden rendben. A poénok földközelben is átveszik a hatalmat, így Billy árvasága, és új családjának felépítése inkább csak a Sivanához mérhető kötelező kör, ami plusz érzelmekkel gazdagítja a sztorit, de anélkül is simán elmenne a film.

Ameddig azonban a humor fenntartja a figyelmet, senkinek nincs oka aggodalomra. És hiába több mint kétórás a Shazam!, a poénok kihúzzák a végéig, így nézőként könnyen átsiklunk az említett hiányosságok felett. Az alkotók egyedi világot kreáltak, amelyben a koppintásnak még csak a nyomait sem fedezhetjük fel, ez az infantilis önirónia alapvetően különbözik a Deadpool (ami a Disney újabb nagybevásárlásának köszönhetően a Marvel Studióhoz került), vagy A galaxis őrzői humorától. Szabadabb, zabolátlanabb és bájosabb egyszerre. Ha a DC tanul a legújabb filmje (várható) sikeréből, és a történetmesélést, illetve a drámát fel tudja tornászni a viccelődés szintjére, akkor kis szerencsével akár a maga javára is fordíthatja a Marvel elleni küzdelmet.