Rocky már csak a levegőt püföli

[[video]]

Ez a te pillanatod

– mondja Rocky Balboa Adonis Creednek, majd leveszi ikonikus kalapját, megigazítja a haját, és csendben leül a ring mellett. A legenda távozása a szorítóból azt jelenti, hogy új legenda született, Rocky helyett immár Creed a kötelek közötti terület ura. Itt volt az ideje, mert bár Sylvester Stallone száz évesen is simán felrohan majd a Philadelphiai Művészeti Múzeum lépcsőjén, ahogy tette azt a Rocky-ban, az arca egyre jobban hasonlít a bicepszére, ami az álmoskönyvek szerint nem a legjobb előjel, ha egy hiteles és szerethető főhőssel akarjuk eladni a filmet. A faék egyszerűsége ellenére is kellően önironikus Feláldozhatok-sorozat filmjeiben az emberi alakot öltött szteroid képében tündöklő Stallone tökéletes, de Rocky-ként már csak önmaga paródiája lenne hosszútávon, így tökéletes az időzítés.

Persze a Creed második része jóval több, mint Stallone (talán nem is végleges) búcsúja a ringtől. Ha az első rész – amelyben Rocky egykori ellenfele majd barátja, Apollo Creed balhés fiából faragott ütőképes bokszolót – a felnőtté és bajnokká válás folyamatáról szólt, akkor az új film egyértelműen tovább lép egyet az apaság és a felelősségvállalás felé. Sem a szorítóban, sem azon kívül nem váltja meg a világot, de kellemes csalódás lehet azoknak (is), akik a meglepően jó első rész után egy lagymatag folytatást vártak.

Az első szó, ami eszünkbe jut: a bosszú. A Creed 2 főgonosza, mintha csak időutazáson lennénk, Ivan Drago. A gyilkos (tekintetű) orosz bokszolót ráadásul újra Dolph Lundgren alakítja, akárcsak a Rocky negyedik részében 1985-ben. Rocky akkor csúnyán elpáholta a Szovjetunió hősét, aki korábban a ringben megölte Apollo Creedet (Carl Weathers). A Creed első része óta tudjuk, hogy Apollo fia, Adonis (Micheal B. Jordan) apja örökébe lépett, így kézenfekvő volt, hogy bosszút áll. De az már nem annyira, hogy Ivan állán csattan a bosszúja, hiszen bár Dolph Lundgren a hatvanon túl, ha lehet még, még a több mint egy tízessel idősebb Stalonne-nál is jobb formában van, mégsem lenne sportszerű, hogy a rendesen kipattintott harmincas Jordan püfölje puhára. Így aztán az alkotók előhúzták a cilinderből Ivan fiát, Viktort (Florian Munteanu). Creed az ő testén át juthat el az igazsághoz, vagyis egyszerű a képlet, ha legyőzi apja gyilkosának fiát, Apollo végleg nyugalmat lelhet.

Csakhogy az élet közel sem ilyen egyszerű, és ezt szerencsére a forgatókönyvírók (Juel Taylor, Sylvester Stallone) és a rendező (Steven Caple Jr.) sem felejtették el, így a főhősöknek egy rakás nehézségen kell túljutniuk ahhoz, hogy egyáltalán a ringbe léphessenek. Adonis számára a legfőbb nehézség, hogy konvencionális felnőtt életet éljen, hogy összeházasodjon barátnőjével, Biancával (Tessa Thompson) és hogy felelősségteljes apaként nevelje fiát. Ez eleinte nem nagyon megy neki, a nyugodt mindennapok nyilván közel sem járnak akkora adrenalin-fröccsel, mint egy kiadós ütésváltás. Adonis anyja (Phylicia Rashad) így kétségbeesésében, hogy a fia végleg elsüllyed az önpusztítás mocsarában, Rocky-hoz fordul segítségért. Az egykori bajnok egyszer ugyan már lepattintotta Adonist, amikor az edzőnek kérte fel, ám ahogy megtudja, hogy a bunyónál jóval többről van szó, megolvad a vajszíve, és rohan megmenteni pártfogoltját.

Amint a dolgok megoldódnak, jöhet a bunyó, mert anélkül mit érne egy Rocky folytatás? Sportfilmként azért annyira nem izgalmas a dolog, az összecsapások elnagyoltak, túlzók és megmosolyogtatóan hiteltelenek, de nem is az a cél, hogy egy valódi nehézsúlyú meccset imitáljanak, hanem, hogy az ember ember elleni küzdelem hősisségét érzékeltessék. Ez pedig rendben van: Adonis és Viktor szinte az utolsó leheletükig küdenek. Az orosz bunyóst alakító román bokszolóról, Florian Munteanuról csak annyit, hogy a szerep kedvéért nem híznia, vagy gyúrnia kellett, hanem fogynia, mert túl durván nézett ki. Michael B. Jordannek annál inkább kellett dolgoznia magán, hogy Viktor Dragóhoz mérhető testtel lépjen a ringbe, de a gyerekkora óta sportoló színésznek, aki ráadásul a négy évvel ezelőtti első Creed óta folyamatosan kigyúrt figurákat alakít, ez annyira nem esett nehezére.

Ennek ellenére a hangsúly mégsem az izmokon, hanem az érzelmeken van. És ez az, ami igazán szerethető filmmé teszi a Creed 2-t. A sportfilmek esetében a legbosszantóbb hiba, hogy a fizikai küzdelem agyoncsapja az emberi drámákat, egy rakás példát sorolhatnánk, ahol a pályáról, a ringből, vagy az oktagonból kilépve elfogy a kreatív energia, és a harcban eleven figurák üres bábokként eresztenek le. Itt szerencsére szó sincs ilyesmiről, a Creed 2 pont annyira érzékeny, amennyire kell, az alkotók nagyon jól eltalálták az arányokat. Van azért így is egy sor megmosolyogtató jelenet, például amikor a feleségéhez és újszülött fiához igyekvő Adonist okító Rocky – alig észrevehetően ugyan, de – a levegőbe bokszolva magyaráz a kórház folyosóján. De hát mi mást csináljon az egykori bajnok, ha nincs, akit csépelhetne? De ez csak apróság, a meghatóan emberi jelenetek felülírják a bokszőrületet, mint például Adonis lánykérése, amit Bianca halláskárosodása tesz emlékezetesen kedvessé.

És nem csupán az amerikai hősöknek van emberi oldala, de bármilyen meglepő, még az oroszoknak is. Ivan és Viktor, illetve a fiú anyja, Ivan ex-felesége, Ludmila (Briggite Nielsen) is megmutatják, hogy az izom alatt más is rejlik bennük. Ivan élete a Rocky ellen elszenvedett vereség után összeomlott, az állam hirtelen elfeledkezett egykori ikonjáról, a karrierjének vége szakadt, a felesége elhagyta, a bosszú tehát számára is jelentéssel teli szó, még ha egészen másként, mint az apját elvesztő Adonis esetében. Viktor emberfeletti teljesítménye a meccsekre való felkészülés során sem nélkülözi a tragédiát, hiszen a fiút csak az apja kényszerítő akarata bírja rá a küzdelemre, és a meccsek körüli felhajtás nincs az ínyére, ráadásul az őt gyerekként elhagyó anyjával való viszonya sem felhőtlen.

Az ősellenségek felbukkanása természetesen a múltidézésre is hatással van. A Creed 2 szép sorban megemlékezik a Rocky-széria majd minden emlékezetes epizódjáról, a lépcsőfutástól kezdve Apollón át Adrianig, Rocky rákban elhunyt feleségéig. A tiszteletadás nem tolakodó, szinte teljesen természetesen simul a történetbe, de kellően hangsúlyos ahhoz, hogy figyelmeztesse a nézőt, nem akármilyen mítosz folytatását nézi éppen.

Az összecsapásokról kár bármit is mondani, úgyis mindenki tudja, hogy mi történik, kinek kell felállnia a padlóról egy kiadós verés után, hogy bátran és hősiesen visszavágjon. De nem is ez a lényeg, egy hősfilmnek hős kell, és azért ott még nem tartunk, hogy ez a hős egy bánatos orosz bokszoló legyen, de az epilógus nagy békülései azért reményt adnak, hogy látjuk még Viktor Dragót és Adonis Creedet is, még ha Rocky Balboa talán nem is lép már a ring közelébe többé.

(fib)