Ákos – Még egyszer (albumkritika)

A lemez 13 számot foglal magában, amiből szokatlan módon ötöt már megismerhettünk. A legutóbbi kislemez az Ébredj mellettem volt, ami a szám remixeit és két koncert felvételt tartalmazott. Előtte Ákos meglépte azt, amit eddig még nem, kiadott egy középlemezt, és négy számból kínált nekünk ízelítőt. Furcsa volt úgy hallgatni először az albumot, hogy már ismertük ezeket a dalokat és közel kerültek hozzánk. Nem lehet más kifejezést találni rá, kicsit elhasználtuk őket, azonban mégis hasznára vált a kiadványnak. Ákos felkészítette rajongóit és talán fel is mérte annak hatását, hogy milyen fogadtatással rendelkezne egy a 80-as évek vége, 90-es évek elejére visszarepítő hullámvasút. Az Igazán és az Újrakezdhetnénk pedig tökéletes bizonyíték lett arra, hogy jó az irány. Koncerteken utóbbi zárásban, előbbi kezdésben bizonyított, nem is akárhogyan.

Ákos viszont nem félt hozzányúlni egy már kiadott darabhoz, az „Amikor szerettél” című számhoz. Ami azon kívül, hogy hatalmas meglepetést okozott, egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Az Amikor szerettél sosem lesz pop szám, akkor fog ránk találni, amikor kell, és ez így van jól.


A lemezen kettő Ákos, egy Lepés Gábor szerzemény van, a többi pedig mind Hauber Zsolt nevéhez fűződik, de ez bizony egy közös munka volt. A Még egyszer klipjét ugyebár 360 fokos kamerával vették fel, ennek a végén pedig volt egy hatalmas ötlet, találkozhattunk Ákos régi arcaival. Tulajdonképpen az albumon is ugyanez történik.

 

A dalok kellően slágeresek lettek, megtalálták a középutat a rockos, szintipopos és melankolikus dalok is. Szinte külön életet élnek a darabok, és nosztalgikus élménnyel tölt el a hallgatásuk, ami fantasztikus! Érezhető a Hűség, az Új Törvény vagy a Még Közelebb album stílusa is a lemezen, bár ez talán nem túl nagy meglepetés. Ákos megannyi stílusából és arcából, most egy kiállítást, egy körsétát rendezett nekünk. Élvezettel tölt el, ahogy visszarepülhetünk vele a múltba, de mégis a jelenben vagyunk.

A félperces bevezetők kitűnő ötletnek bizonyultak, a rajongók a fejükben eljátszhattak bizonyos számok irányvonalával, várhatták őket, emésztgethették szövegét, majd a megérkezéskor már felkészülve fogadhatták a darabot. Szerintünk ez egy nagyon hatásos elképzelés volt. Sziki évekkel ezelőtt a U2 esetében találkozott hasonló ötlettel és akkor is nagyon jól működött .


Nekem voltak negatív tapasztalataim ezzel kapcsolatban, mert egy általam várt albumnál is hasonlóan adtak ízelítőt a trackekből, azonban ez a „kis ízelítő” minden dalnál átlépte az egy percet jócskán, és ezzel rengeteg dallam és refrén poénja lelövésre került. Mint amikor a filmelőzetesekben minden jó jelenetet megmutatnak. Ez annyira elfajult, hogy amikor kijött az album, nem hozta meg a kívánt hatást nálam. Pedig hatalmasat robbant volna, de a kívánt összkép elmaradt. Bőven elég a fél perc kóstolónak, és ezt Ákos remekül be tudta osztani úgy, hogy közben a közönséget is felcsigázta.

Összességében egy nagyon komplex anyagot kaptunk, amit erősebbnek érzünk, mint a 2084 albumot. Az Igazán Aréna koncert tavaly bebizonyította, hogy Ákos élete formáját futja, Egészen elképesztő, amit Hauber és Lepe képes alkotni zeneileg, ha rajtunk múlna, még több ilyen lemezt szívesen hallgatnánk Ákostól és csapatától. Remélhetőleg 2015 decemberében is egy hasonlóan színes, áthangszerelt és számos régi dalt előrántó produkciót hallhatnak az érdeklődők az Arénában.

Toronicza Péter / Sziklai Attila