Mátyás király, az igazságos nőgyilkos: Ukrajnából ered az egyik legdurvább legenda a nagy királyról

A monarchisztikus államformák és berendezkedések kiveszőben vannak a világból: Európában már csak alkotmányos monarchiák vannak, tényleges államszervezői hatalom nélküli uralkodókkal (kivéve a Vatikánt, aminek az élén a pápa abszolút uralkodó, kevesen tudják, de még a kánonjog sem vonatkozik rá - semmi nem tiltja azt sem, hogy akár több felesége legyen).

Ezek a folyamatok a nagynak mondott, 1789-es francia forradalommal kezdődtek, és már a 20. századra gyakorlatilag teljesen hatalomra jutottak. Az üzenet viszonylag egyszerűen volt megfogalmazva: le kell számolni a nép nyakán zsarnokként ülő uralkodókkal.

Ezen törekvések a 19. századtól kezdve Magyarországon is egyre nagyobb teret nyertek, és az idő teltével gyakorlatilag kizárólagos hatalomra jutottak - ennek ellenére a kollektív magyar történelmi tudatban mindig is voltak kiemelkedő uralkodók, akikre hiába tekint úgy a hivatalos történelmi magyarázat, hogy kőkeményen megadóztatták a népet, és vaskézzel vezették az országot, a népi emlékezetben mégis legendás királyokként élnek.

Bár Árpád-házi királyainkhoz is sok legenda fűződik, történetek tekintetében minden bizonnyal Hunyadi Mátyás a "király" (minden értelemben): talán senkiről nincs annyi legenda, mint róla.

Az egyik legérdekesebb történet nem máshonnan, mint a ma már Ukrajnához tartozó, de a középkor és egészen a trianoni országcsonkításig Magyarország részét képező Kárpátaljáról ered.

Érdekes megfigyelni a történetet, ugyanis Mátyás dicsőségét meséli el - még úgy is, hogy nőket fejez le benne, és átveri a török császárt, viszonylag nagy számú áldozatot hozva maga után. A legenda szól Mátyás királlyá választásáról is, és arról is, hogy fiatalkorában egy gazdálkodó mellett dolgozva egy földbe állított ösztöke - hasonló történeteket jegyeztek le szent életű apácákról is, akik évekig locsoltak földbe állított sétabotot, ami virágot hajtott. A lefejezett nő egy népnyúzó pogány asszony uralkodó, akitől Mátyás szabadítja meg a népet.ű

Megjelenik benne a táltos ló is - üldözés közben Mátyás és az általa üldözött pogány asszony táltos lóra pattannak, és a két ló testvér, így mindig megvárják egymást. Az elkapott pogány asszony esdeklik Mátyásnak, hogy házasodjanak össze - ám Mátyás levágja a fejét. és a népi legenda megjegyzi, hogyha Mátyás nem tette volna meg, akkor a pogány asszony teszi ezt meg vele.

A történet lezárásaként Mátyás a török császár udvarába kerül, mivel a pogány asszony török származású volt. Miután többször is bolondját járatja vele, és fel akarják akasztani,, végül ő állítja maga mellé a török seregeket, és ő győzi le a török uralkodót (akire a kárpátaljai legenda "cár"-ként hivatkozik), és úgy mellékesen egy mondatban hozzáteszik, hogy mennyi várat rombolt le, és milyen hosszú ideig uralkodott.

Mesemondó versenyen nem valószínű, hogy hallani fogjuk a történetet, úgyhogy akik szívesen elolvasnák archaizáló megfogalmazásban, azon olvasóink kedvéért álljon itt:

„Amikor Pogandzivcsi (pogány asszony) uralkodott az ókemencei várban, nagyon rossz volt az emberek élete. Mert amikor a várat építették, minden gazdaasszonynak kötelessége volt édes tejet és tyúktojást vinni az építőknek, mert abból készült a vakolat és nem mészből, homokból és vízből. Még Kapuszög falujából is kellett odahordani.

Azt a pogány fajzatot senki se tudta kiűzni. Hanem Mátyás király, akiről akkor még senki se tudta, hogy király lesz belőle egyszer, egy Galajda nevű ruszin gazdánál szolgált Rahoncán. Kiment a gazdájával a mezőre szántani. Éppen akkor készülődtek az országban a királyválasztásra. A szolgafiú azt mondta a gazdájának: „Gyerünk mi is, gazduram, a koronázásra!”

A gazda az ösztökét bedugta a földbe s így szólt: „Ha ez az ösztöke kihajt, mialatt mi körüljárjuk a földemet, akkor valamelyikünkből király lesz”. Mire visszatértek, kihajtott az ösztöke. Felcihelődtek s elindultak a királyválasztásra. Elengedték a koronát a levegőbe, hogy repüljön, mert úgy határoztak, hogy az lesz a király, akinek a korona a fejére száll. A korona repült, s lám, a fiú fejére szállt. De mégsem akarták őt megkoronázni, mert kicsi is volt, sovány, szegény és ruszin volt. Az urak haragudtak és háromszor ismételték meg a próbát. A korona mind a háromszor a fiúra szállt. De mégsem akarták megválasztani sehogyan sem királynak.

Ezután egy kovácshoz állott be szolgának Mátyás. Egyszer a kovács észrevette, hogy a fiú vállán egy aranykereszt van, mire így szólt hozzá: „Hallod, nem lehetsz te az én szolgám, hanem én leszek majd a te szolgád”. És ettől fogva fegyvereket kezdtek gyártani – szuronyokat, kardokat, mindent, amire a háborúban szükség van. Ezután új királyválasztás volt a városban. A korona most is az ő fejére szállt. De most már megnőtt, okos, erős legény volt.

Pogandzivcsi még mindig a várban volt és senki sem tudta onnan kiűzni, mert a várkapuban ágyúk állottak és az elülső falakon is. Máshonnan pedig nem lehetett megközelíteni, mert magas sziklán állott a vár. Az ágyúnyílások ma is láthatók a falakon. Mátyás most már király volt, meg is koronázták. Elhatározta, hogy elfoglalja a várat.

Éjjel összeszedett sok lovat, ökröt, disznót, juhot, kutyát, libát, tyúkot, kacsát és sok embert, és minden élőlény nyakába csengőt kötött. Minden állatra gyertyát akasztott és meggyújtotta, az emberek kezébe fegyvert adott és éjféltájban a várhoz sereglettek. Hihetetlen hangzavar vette körül a várat, minden állat nyakában szólott a csengő, az emberek meg lövöldöztek. A vár úrnője, Pogandzivcsi nagyon megijedt.

Volt egy aranybölcsője, ezt is és minden egyéb értékes holmiját bedobálta a kútba. Valami háromszáz méter mély volt ez a kút, mert maga a hegy is háromszáz méter magas volt. A várban még ma is találnak ilyen elrejtett holmikat. Egy vaskorbács került elő, bizonyára avval verték a szegény népet a várépítésnél. Voloskinja arany csengőt talált az erdőben, ezt egy disznó túrta ki az erdőben a föld alól. Az a Pogandzivcsi egy táltosra pattant, s menekülni próbált.

Hanem Mátyás király felült a másik táltosra s utána. A két táltos testvér volt, s ezért amelyik elöl haladt, mindig megvárta a hátulsót. Utol is érte Mátyás a zahunszki erdőben. Sok makk termett abban az erdőben, s a lovak patkói el-elcsúsztak a makkon. A pogány lélek elátkozta akkor azt az erdőt, s ott azóta nem terem makk. Amikor közelébe ért Mátyás, a pogány asszony kérlelni kezdte, hogy keljenek egybe. Mátyásnak nincs felesége, neki pedig férje, hát egy pár lehetne belőlük. Hanem Mátyás nem hallgatott rá. Kirántotta kardját, levágta a pogány asszony fejét. Ha nem ezt tette volna, akkor az ő fejét vágta volna le az a pogány asszony. Az asszony feje vagy három mérföldnyire gurult.

Attól az időtől fogva nyugtuk van a népeknek. Az a pogány asszony Törökországba való volt. A törökök megtudták, hogy ő elpusztult. Mátyás elment Törökországba, hogy valamit kikémleljen. Elment egyenest a török cárhoz. Kérdi a török cár: „Hová való vagy?” „Magyarországba.” „Hallottál-e Mátyás királyról?” „Hallottam.” „Hogy néz ki az a Macskakirály?” „Éppen olyan, amilyen én vagyok”. Mátyás jól tudott hegedülni s ezért azt is mondta: „Mátyás király éppen úgy hegedül, mint én”. Mondja neki a török cár: „Ha a kezembe kerülne Mátyás, nyomban felakasztanám!”

Mátyás kiment s a cári palota kapujára ráírta, hogy ő járt ott. A katonái az ország határán állottak. Ezután megint bement a török cárhoz. A kapuban elfogták. Kérdi tőle a cár: „Te ölted meg az én rokonomat, Pogandzivcsát?” „Igen. Én.” „Tudd meg, hogy most vagy lefejeztetlek, vagy felakasztatlak. A kettő közt választhatsz.” „Akasztass föl.” „Hol?” „A határon.” „Majd arccal a magyar föld felé fordítlak az akasztófán, hogy oda nézz, ahonnan jöttél.”
A török cár befogatott a kocsijába. Mátyás királyt feltették egy szekérre s a cár is felült a cárnéval a kocsijára, hogy majd végignézze az akasztást. Mátyás király folyton nevetett. Kérdi a török cár: „Miért nevetsz, te?” „Már hogyne nevetnék. Az első szekér megy, mert lovak húzzák, de miért megy utána a hátulsó?”

Kiértek az országhatárra. Ott aztán egy gerendát ástak a földbe s hozzákészültek, hogy felakasztják Mátyás királyt. Odafordul a török cárhoz Mátyás király: „Szabad-e még valamit kérnem ebben az utolsó órámban?” „Szabad” – feleli a cár. Mátyás erre háromszor belefújt a katonasípjába s elkiáltotta magát: „Gyorsan, gyorsan hozzám, a halál leselkedik rám!”

A katonái megértették a jeladást. Nyomban odasiettek, elfogták a török cárt és őt akasztották fel az elkészült gerendára. Arccal Törökország felé fordították. Mátyás király így szólt: „Ha te Magyarország felé akartál engem fordítani, akkor fordulj csak te most Törökország felé. A szekéren pedig azért nevettem, mert én kénytelen voltam rajta ülni, de te miért is jöttél utánam? Most nézzed csak Törökországot.”

Ezután Mátyás király katonaságával együtt hazatért Magyarországra és haláláig uralkodott. Lerombolta a várat Huszton, lerombolta Királyhelmecen, lerombolta Szerednyén, lerombolta Ókemencén, s azóta is úgy állanak, csak a romok. Aki nem hiszi, járjon utána, saját szemével is meggyőződhet róla.”

forrás: karpatalja.ma