A férj korábban ért haza a munkahelyéről, azonban amit az ajtón belépve látott, az a legvadabb rémálmaiban sem szerepelt

A feleségem zongoratanárnő, de mindig megosztjuk egymással a beosztásunkat, így sokkal könnyebb tervezni. Láttam, hogy órája van, de úgy kalkuláltam, hogy annak hamarosan vége, addig pedig összerakok a piknikkosarat és egyből tudunk is enni. Nagyjából képben vagyok a tanítványaival, most egy 19 éves zeneiskolás srác volt nála, udvarias csendes fiú, olyan akinek a szavát sem nagyon hallod. Vidzont roppant tehetséges.

Többször láttam, hogy a feleségemen felejti a szemét, én ilyenkor mindig mosolyogtam, tudom milyen ez az ő korában. Minden nőre rámásznál, a feleségem meg tényleg szép nő.

Tehát hazaértem, gyanútlanul lenyomtam a kilincset, beléptem a lakásba és földbegyökerezett a lábam. A feleségem a zongora tetején feküdt, felhajtott szoknyával és a szelíd, csendes fiú éppen egy harci bika üvöltésével dolgozott rajta:

Így szereti a tanárnő? Jól szól kedves tanárnő, hanyast adna erre a teljesítményre?

A feleségem pedig hangosan sóhajtozva és nyögve mondogatta, hogy

Igen, igen, jófiú vagy, nagyon ügyes, így kell csinálni.

Észre sem vették, hogy hazaértem. Egy pillanat alatt lepergett az életem és tudtam, hogy döntenem kell. Vagy kisétálok és úgy teszek mintha nem láttam volna semmit és hazajövök a szokásos időben, vagy pedig rájuk köszönök és akkor vége az egész eddigi életemnek, hivatalosan is.

Azonban az élet meghozta helyettem ezt a döntést, mivel véletlenül kiesett a kezemből a bevásárlózacskó és hangos puffanással a földre zuhant. Rémülten hagyták abba az eddigi elfoglaltságukat és félmeztelenül bámultak rám, én pedig ott álltam a szétgurult avokádók között. Fogalmam nincs, hogy meddig néztük egymást, egy percig, ötig, tízig, vagy csak néhány másodperc volt, de a ránk nehezedett csendet egy súlyos mondat törte meg és a fiatal hódító száját hagyta el:

El akar tőled válni.

Ettől mindannyian felocsódtunk és a feleségemre néztem. Ő lesütötte a szemét, majd halkan, de érthetően motyogta:

Így van. El akarok válni. Szeretem őt.

Alig hittem a fülemnek. 25 év van közöttük. Azonban hajthatatlan volt és egy hosszabb mély beszélgetés után tisztáztuk a helyzetet. Elsőre megvolt a vonzalom, próbáltak egymásnak ellenállni, viszont 3 hónapja egyszer csak nem bírták tovább. Komoly ami közöttük van, közös életet terveznek. Én elköltöztem, a fiatal srác meg be, azóta is együtt vannak.

Belenyugodtam, nem tehettem mást. Mindenesetre akinek elmesélem a történetet, mindenki hitetlenkedve hallgatja és általában az a válasz, hogy amennyi nőt elhagytak egy fiatalabb lányért, logikus, hogy időnként törleszt a karma a másik oldalra is. Hát, kár, hogy pont velem törlesztett.