A liverpooli kapus embert ölt, hálóba harapott és meghódította Rómát

Olyan időket élünk, hogy minden napra jut egy-egy híressé vagy hírhedté vált BL- vagy BEK-döntő a Liverpool főszereplésével. Egyik nap a Heysel-stadionban bekövetkezett tragédiára emlékezünk (1985. május 29.), másnap az 1984-es, szintén drámai finálé a téma (május 30.), maholnap pedig már az új BL-döntő, 2019-ben a Tottenham ellen (június 1.). 

A Liverpool kapusai visszatérően kulcsszereplők a döntők sorozatában.

A 2018-as finálé (Real–Liverpool 3-1) legalább annyira emlékezetes a bődületes kapushibákról, mint a Real csodagóljáról, amelyért Gareth Bale-nek három Puskás-díj is járt volna: 

A 2005-ös döntő 11-es párbajának legérdesebb jelenetét Jerzy Dudek-kapus produkálta, amikor a Milan lövései előtt összevissza mozogni kedzett a gólvonalon, és a szokatlan fejlemény alaposan megzavarta az amúgy is mentális mélyponton lévő milánóiakat (akik egyszer már megnyerték ezt a meccset, de hiába): 

Dudeknek pedig volt kitől tanulnia, mert már évtizedekkel előtte is volt egy liverpooli hálóőr, aki furcsa viselkedésével fordításhoz segítette a csapatát, mégpedig az 1984-es BEK-döntő 11-es párbajában. A Juvéhoz és a Milnahoz hasonlóan megint olasz együttes volt az ellenfél, az AS Roma, Rómában: 

35 éve, 1984. május 30-án már meg volt rendelve a tűzijáték is az AS Roma győzelmére, a mai napig fülemben csengenek gyerekkoromból a magyar kommentátor (nagyon Knézy Jenő-s)  szavai:

„Természeten mindez (mármint a tűzijáték és hasonlók) csak akkor lesz, ha győz a Róma”. 

De valami egészen másféle ünneplés kezdődött, amiben a Trevi-kútnak, a liverpooli fanatikusoknak és az olasz rendőrségnek is jutott bőven szerep:  

Ez a finálé örökre arra emlékeztet majd, hogy soha nem hűtsük be előre e pezsgőt. Bruce Grobbelaar kapus pedig Zimbabwéből a legendák közé emelkedett. Tizennégy év alatt összesen 13 trófeát nyert a Poolal, néhány hónapja pedig, 60 évesen

elmesélte a Guardiannek, hogyan mentette meg a futball, miután gyereként háborúban harcolt. 

Tinédzserként 1975-ben sorozták be a rodéziai hadseregbe a zimbabwei függetlenségi háborúban, amely 1964-től 1979-ig tartott. Beszélt többek között egy fehérbőrű katonatársáról, aki minden fekete szabadságharcosnak, akit megölt, megcsonkította a testét:

„Mindegyiküknek legvágta a fülét... A családjáért akart bosszút állni."

Aztán elmondta, hogyan történt, amikor először embert ölt: 

„Alkonyat volt, csak árnyékokat lehetett látni a bokorban, miután lement a nap. Egyszercsak meglátod a szemük fehérjét. Te vagy ők.... Lőni kezdesz vagy elesel. Hatalmas tűzropogás, majd egyszercsak hangokat hallasz magad mellett: „lelőttek”. Suttogsz, hogy elhallgattasd, vagy mindenkit megölnek. Aztán egyszercsak csönd, és mindenhol testek körületted. Amikor először látsz ilyent, minden kijön a gyomrodból...”

„Nem tudom, hány embert öltem meg. (...) Csak bocsánatot tudok kérni a múltért, de változtatni nem tudok rajta.”

Két társa öngyilkos lett, amikor újabb hathónapos szolgálatra kötelezték őket. 

„Egymás mellett végeztek magukkal a barakk vécéjében. Nem tudtak szembenézni ezzel a helyzettel.”

Bruce Grobbelaar úgy érzi, a labdarúgás mentette meg: 

„Távol tartotta a gondolataimat a háború sötétségétől.”