„Ezt a sok mocskot most már el kéne mondani valakinek” – nagyinterjú Pomper Tiborral

Pomper Tibor a '90-es évek végén, a 2000-es évek elején remek képességű futballistának számított az NB I-ben, a BVSC-vel, a Ferencvárossal, a Dunaferrel bajnoki ezüstérmet szerzett, a Honvéddal pedig kupát nyert, többször volt válogatott kerettag. Mégsem erről ugrik be az embernek a neve, hanem a fogadási csalás miatt, amiért felfüggesztett börtönt kapott. A bűneiről többször is beszélt már, így nem feltétlenül az piszkálta a fantáziánkat, hogy még több részletet áruljon el a csalásokról. Az sem volt célja a vele való beszélgetésnek, hogy „fürdessük”, erkölcsileg felmentsük az alól, amit tett. Ezt ő sem akarná. Ennél érdekesebbnek tűnt, hogy hová jutott a volt futballista a „pecsétes” múlttal, miért szeretné könyvben elmesélni a vele történteket, és ő hogyan látja a bundázás lélektanát, miért gondolja, hogy nem lehetett kiszállni belőle.

Az interjú legfontosabb megállapításai:

• egy futballista fenyőfaárusként, raktárosként és takarítóbrigád vezetőjeként is meg tudja állni a helyét, ha akarja
• a 15-20 évvel ezelőtti futballtulajok tettszőleges indokokkal csíptek le a focisták béréből, ami jókora lökést adott a fogadási csalásokhoz, őket viszont még senki sem vonta felelősségre
• a játékosoknak a klubvezetők és a labdarúgó szövetség közti összefonódás miatt szinte semmilyen érdekérvényesítő képességük nem volt
• bundázni csak jó futballisták tudnak, egy meccset pedig úgy is „meg lehet csinálni”, hogy másnap hetes osztályzatot adnak érte a Nemzeti Sportban
• addig lesz táptalaja a bundának a futballban, amíg a pályák körüli reklámtáblákon fogadóirodák hirdetnek
• volt olyan bajnoki szezon, amikor az NB I csapatainak minimum felénél aktívan részt vettek a fogadási csalásban játékosok
• egy játékos soha nem heccből csal el egy meccset, ez nem az edző, szurkoló elleni szándékos merénylet
• nem csak városi legenda, hogy a focisták jó része szeret italozni, kaszinózni
• ha szürke NB I-es játékos lenne csak belőle, akkor az ifjabb Pomper inkább ne legyen futballista
• Marco Rossi nagyon jó edző, de a válogatott emiatt még nem fog kijutni az Európa-bajnokságra
• lehet Dzsudzsák Balázs után csinálni, ha valaki tudja, és nagyon kár, hogy nem írta alá a szerződését a Lazióval.

– Hosszú hónapok óta próbáltuk összehozni az interjút, ami egy tavaly szeptemberi Facebook-posztja miatt merült fel. Ebben közölte, hogy könyvírásba kezd. Felkérte valaki, vagy magánakció?
– Azt vettem észre, hogy mostanában már mindenki mindenről ír könyvet. S mivel szerintem a velem történt sztorikból alsó hangon egy kötet összejönne, úgy gondoltam, miért ne vágjak bele? A kuriózuma az lesz, hogy én írom saját kezűleg, ahogy a posztjaimat is.

– Még szerkesztőt sem fog felkérni?
– Olyan sok könyvet még nem írtam, úgyhogy nem tudom. Megírom a nyersanyagot, aztán ha kell, akkor persze kérek segítséget a továbbiakhoz. Kaptam azért pár üzenetet, hogy ez nem olyan jó ötlet.

– Kikről van szó?
– Olyan emberekről, akiknek nem szolgálja érdekét egy ilyen könyv.

– Megfenyegették?
– Inkább jó tanácsnak vélem. Nem veszem fenyegetésnek, amúgy sem voltam sosem az a beszari gyerek. Azt a sok mocskot, ami velünk történt a kilencvenes évek végétől nagyjából 2008-ig, most már el kellene mondani valakinek. Úgy tűnik, én leszek ez a valaki.

– Fordítsunk egyet az interjúk megszokott rendjén, s haladjunk időrendben visszafelé. Mivel foglalkozik mostanság?
– Ott szeretném kezdeni, amikor bevittek szirénázó autóval a rendőrségre 2012-ben. Onnantól évekig futballpálya felé sem néztem. A következő fociélményem az, amikor 2016-ban kijutottunk az Eb-re. Dzsudzsák Balázs barátomtól kaptam jegyeket, s kimentem szurkolni a válogatottnak a magyar-norvég pótselejtezőre. Hogy mit csináltam a futball karrier befejeztével? Voltam fenyőfaárus például, ami tök jó volt, csak hamar rájöttem, hogy tavasszal nem igazán prosperál ez a szakma. Aztán dolgoztam egy nagyáruházban a takarítók vezetőjeként. Egy ismerős szólt, hogy van ilyen munka. Hamar kikupáltak, szerettem ott dolgozni, az emberekkel foglalkozni. Aztán pár hónap után rám kentek olyan dolgokat, amelyek nem az én felelősségi körömhöz tartoztak, s elköszöntek tőlem. Aztán dolgoztam raktárosként is, de kiderült, hogy a vezetők, miként a korábbi klubjaimnál, ott is igazi gyökerek, amit közöltem velük, így onnan is kirúgtak. Jelenleg nincs állandó munkám, de bármit szívesen kipróbálok.

– Adódna az edzősködés, mint volt élvonalbeli futballista...
– Igen, ezért is végeztem el a B licenszet. Az A licenszes tanfolyamra nem tudom, hogy felvennének-e a megtépázott renomémmal, kíváncsi vagyok. Hosszútávon szeretnék felnőtt csapatot edzeni.

– Miért nem gyerekekkel foglalkozna előbb?
– Mert tudom, hogy hol a helyem. A kicsikhez sokkal több türelem kell, mint amennyi nekem van. A felnőttek nyelvén jobban értek a pályán. Mivel a megítélésem nem túl jó, és edzői múltam sincs egyelőre, nem biztos, hogy könnyen el tudok indulni. De remélem, hogy lesz, aki díjazza a mentalitásomat, a futballhoz való hozzáállásomat.

– Térjünk vissza a pályára, a Budai II László Stadionba, 2008-2009-es idény. Amikor 2012-ben a Dabas játékosaként elvitte a szirénázó autó, a reacos időszakban elkövetett fogadási csalást kérték számon a nyomozók. Bundázni sokszor olyan kluboknál szoktak a játékosok ahol nincs pénz. A REAC-nál sem volt?
– Kaptunk fizetést, az átlagos focistabérnél kevesebbet.

– Az akkor (is) divatos minimálbéres szerződés szerint?
– Volt szerződésünk, de nem emlékszem milyen típusú. A probléma nem az alapbér volt, hanem hogy tetszőleges indokokkal állandóan levontak a bérünkből. Vagy azért, mert puha volt a labda, vagy mert elkéstél, vagy mert épp nem tetszett a játékod. A prémiumról ne is beszéljünk, mert az meg olyan volt, mint a Colombo felesége, sose látta senki.

– Lehet, hogy naivan hangzik, de ha úgy érezték, hogy igazságtalanul vonnak le a fizetésükből, miért nem emelték fel a szavukat ez ellen?
– Szerintem kezdjük el ezt messzebbről. Igazából ez az egész történet nem a REAC-ról szólt, még ha végül ott is csattant az ostor. Én gyerekkorom óta a világ legbecsületesebb focistája voltam, Magyarország legjobb játékosa akartam lenni, és viselni a magyar válogatott mezét. Ezek voltak a vágyaim. A dolog ott siklott félre, amikor a Videotonban játszottam. Egy alkalommal egy nálunk jobb csapat ellen 0-0-t értünk el, nem is játszottunk rosszul. Majd ezek után bejött az öltözőbe a tulajdonos nagy szivarral a szájában, és azt mondta: „Uraim, lélektelen játék miatt elveszem a féléves prémiumukat.” Ez fejenként több millió forintos tétel volt.

– Megint a naiv kérdés: senki sem állt fel, hogy megkérdőjelezze a büntetés jogosságát?
– Nézze, az én időmben a klubtulajok mindenhatók voltak. Ha valaki feltett volna egy ilyen kérdést, másnap nem lett volna a csapatnál.

Szóval ücsörögtem az öltözőben még jó két órát, és azt hiszem, ott valami elpattant bennem. Kiábrándultam ebből az egészből, amit magyar focinak hívunk. Azon morfondíroztam, hogy lehet az, hogy bizonyos emberek következmények nélkül megtehetnek ilyet olyanokkal, akik nem szolgáltak rá. 

– Jogászhoz is fordulhattak volna, vagy játékos szakszerezethez.
– Akkoriban még két futball irányító testület volt: az MLSZ és a Magyar Labdarúgó Liga. Mivel mind a kettőben ott ültek döntéshozóként a klubelnökök, mehetett az ember akárhova, soha nem lett volna igaza. Ebben a helyzetben felmerült bennem: hogyan állhat ki az igazáért egy játékos? Sehogy, ez egy kikerülhetetlen csapdahelyzet. A bundázást ebből az aspektusból is érdemes megvizsgálni. Egy focista ugyanis soha nem heccből csal el egy meccset, hanem azért, mert belekényszerül. Ez nem az edző vagy a szurkoló elleni szándékos merénylet, ezt felejtse el mindenki. Általában ezek a fentihez hasonló, nagy hatalmú futballelnökök váltották ki a játékosokból ezt a viselkedést a különféle gusztustalan intézkedéseikkel. A korombeli volt játékosok azt szokták mondani, vagy tíz évvel előbb vagy tíz évvel később kellett volna futballistának lenni az NB I-ben. 

– Ön a sokadik volt NB I-es labdarúgó, akitől arról hallok sztorikat, hogy az elnökök szabálytalanul alkalmazták őket, csúszópénzt kértek azért, hogy kezdők legyenek, eltüntettek bevételeket. Mintha vonzotta volna a kóklereket, szerencsevadász pénzembereket a magyar élfutball. Miért alakulhatott ez így?
– Amit mond, az nem kérdés, hanem tény, tele volt ilyen vezetőkkel a magyar foci az én időmben. Csak nem nagyon mer erről nyíltan senki sem beszélni, mert félnek a következményektől. Én nem félek tőle, hogy nekem 41 évesen ártani fognak, ártottak eleget, amíg fociztam. Az, hogy végül vállaltam, hogy „megcsinálok” meccseket, az én végső döntésem volt, de nagyon sokan kiszúrtak velem útközben, ami végül a bundázásra sarkallt. Ezek az emberek sok esetben ma is a tűz közelében vannak, vagy ünneplik őket valahol. Pedig játékosokat, családokat tettek tönkre azzal, hogy anyagi csődbe vitték őket a felelőtlen döntéseikkel. 

– Ha egy játékos elhatározza, hogy „megcsinál” meccseket, kihez fordul, hogy kezd bele? Elég, ha jelzi valakinek a csapatból, a csapat környékéről, hogy készen áll, vagy neki kell megkeresni a bűnszervezetet, amely a fogadási csalást szervezi?
– A játékosokat abban az időszakban keresgették több helyről is. 

– Magyarországi szervezetre kell gondolni?
– Ezeket az infókat egyrészt inkább a könyvbe tartogatnám, másrészt azért én sem tudok mindenről, s nem szeretnék olyan dolgokkal előrukkolni, ami után megint jön értem a szirénázó autó. 

– Önt is kívülről keresték, vagy ön kereste meg azt, aki szervezte a bundát?
– Fogalmazzunk úgy, hogy a fehérvári csalódás után már nyitott szemmel jártam. Előtte meg sem fordult a fejemben a fogadási csalás. 

– Hogy érezte magát az első eset után?
– Nagyon-nagyon rosszul. 

– Egy ilyen csalással a bundát vállaló játékos tulajdonképp a saját csapattársait, magát a játékot csúfolja meg. Nem merült fel önben, hogy a lealjasulás helyett hagyja a fenébe ezt a fertőt és más foglalkozás után néz?
– Gyerekkori álmom volt, hogy első osztályban játsszak, válogatott legyek. Képtelen voltam hirtelen sutba dobni az ábrándokat. Ráadásul én ehhez értettem, futballista voltam. Viszont már az első pillanattól fogva kiábrándító körülményekkel szembesültem. 1998-ban, amikor a Fradihoz kerültem, fél évig nem láttam pénzt. De nem csak én, a nagy sztárok sem. 

– Három évvel járunk a Fradi BL-menetelése után, melyből több mint félmilliárdos bevétele származott a klubnak, s nem tudták kifizetni a bérét?
– Később kifizették egyben, na de addig hogy kellett volna kifizetnem a számláimat? 17-18 éves voltam, s rögtön ilyen problémákkal találkoztam, amikor elkezdtem az élvonalbeli karrieremet. Ne értsen félre senki: én erre az egészre nem vagyok büszke, s nem hőst akarok faragni magamból. Arccal vállaltam, hogy bundáztam, vállaltam a jogi következményeket is. De mikor jön már el végre annak az ideje, hogy azok a vezetők is arccal vállalják a következményeket, akik egy bizonyos pályára állították számtalan labdarúgónak az életét a felelőtlen viselkedésükkel? Igazságtalan, hogy pár emberrel sikerült elvitetni a balhét, rájuk lehet húzni, hogy bundáztak, de az, hogy mi, kik kergették bele őket a fogadási csalásba, már nem kap nyilvánosságot. A mai csillogó-villogó magyar fociba már nem engedik be ezeket a vezetőket, mert a mostani elnökök, tulajok pontosan tudják, mekkora felelősségük volt abban, hogy elkezdtek bundázni játékosok.

– Manapság nem igazán hallani arról, hogy az NB I-ben csúsznának a fizetések, de ez azt is jelenti, hogy a fogadási csalások sem mérgezik a játékot?
– A magánvéleményem szerint, amíg a stadionok reklámtábláin fogadóirodák hirdetnek, addig ne álmodozzunk arról, hogy nem lesz bunda.

De ha már itt tartunk, tegyük már fel a fő kérdést: mi az, hogy bunda? Amikor az olasz bajnokság utolsó fordulójában két alsóházi csapat azzal marad bent, ha mindkettő 1-1 pontot szerez, s a fogadóirodánál 1.40-es szorzója van a döntetlennek, az micsoda? Tudja, mennyi átlagosan a szorzója egy döntetlennek? Három feletti. A lelátón ülőktől a tévénézőkön át a menedzserekig mindenki tudja, hogy döntetlen lesz a meccs. 

– Névtelenül írt könyvet olvastam már játékostól bundázásról. De kérem, mondja, el, hogy megy ez a gyakorlatban. Hány játékos kell hozzá, ki az, aki alkalmas rá?
– Ha már így belevágtunk, nem érdekel, leírhatja. Volt olyan alkalom, hogy egyedül vállaltam el egy meccset. Én voltam a csapatkapitány, gyakorlatilag semmi extrát nem kellett csinálnom, és nem is csináltam. Ehhez képest a Nemzeti Sportban hetes vagy nyolcas osztályzatot kaptam 10-es skálán. 1-0-ra kaptunk ki. 

– Hogy tudott a csapattársak szemébe belenézni az öltözőben?
– Iszonyú rosszul éreztem magam. 

– Ez még a Videotonnál volt?
– Nem szeretném elmondani, hol volt. 

– Az első eltiltást a videotonos időszakban kapta.
– Igen, de nézzük vissza, hogy mi volt az indok, milyen körülmények között kaptam az eltiltást. Nem is játszottam azon a Videoton–Honvéd meccsen. Hogy tudtam volna befolyásolni? 

– Például úgy, hogy közvetít a megbízó és a játékostársak között.
– A teátrálisan megkreált ügy mögé a mai napig nem nézett be igazán senki. A Magyar Labdarúgó Liga elnöke azért szabott ki több havi eltiltást több játékosra is, mert a Vidiből pár hónappal korábban a Kispesthez igazoló Hamar Pista felhívta meccs előtt Tóth Norbertet, hogy ugyan hozzá már vissza neki a meccsre azt a rohadt Elvis Presley cd-jét, amit régebben kölcsönadott neki. Az elnökről, aki elmeszelt minket, a volt csapattársai állították, hogy nem tudtak annyi gólt lőni elől, hogy ikszre ki tudják hozni a meccset, amikor ő védett... 

– Igen, halványan rémlik a sztori. De tényleg ennyi volt az egész?
– Nézze, én azt is elmondtam, amikor egy meccs bunda volt, s én csináltam. Ez az ügy nem erről szólt. Hozzáteszem, ami vezetői szinten akkor Fehérváron ment, az a kabarék kabaréja. Úgy, hogy közben meg nagyon jó edzők dolgoztak a klubnál. Várhidi Péter és Bicskei Bertalan. Emlékszem, amikor szegény Berci bácsi bejött az öltözőbe, és elkeseredésében a falhoz vágta a mobilját, ami ripityára tört. Dühöngött, mert nem értette, miért nem kapnak fizetést a játékosai. Külföldön nem ezt szokta meg. 

– Nem tudtak jogászhoz, az MLSZ-hez, az UEFA-hoz fordulni, valamiképp kikövetelni a pénzt, ami szerződés szerint járt?
– A fent említett összefonódás miatt nem volt ilyenre mód. Ráadásul szezon közben el sem tudtunk volna igazolni máshova. Eközben viszont nem volt lóvé, s nem is tudom, hány csapattársamat rugdosták ki az albérletéből, mert nem tudott fizetni. Az egyik afrikai csapattársunk, az Újpesten is megfordult Onyeabor Monye egyszer összeesett a pályán. Kérdeztük, mi a gond, ő meg a gyenge angoljával, kézzel lábbal elmagyarázta, hogy nem nagyon tud már kaját venni. Mivel nem tudta elmondani senkinek, hogy „szeretnék kölcsönkérni”, így inkább titkolta. Az, ami akkoriban ment a magyar fociban, összehasonlíthatatlan a mai viszonyokkal, fényévekben mérhető a különbség. 

– Azt mondja, hogy a Videotonnál nem bundázott. Amikor eljött Fehérvárról, hogy alakult a dolog. Számon tudta tartani, hány meccset adott el?
– Nagyon keveset, csupán néhányat. 

– És a későbbi csapattársai közül tudta, hogy ki járt hasonló utat?
– Biztosat nem mindig lehetett tudni, sokszor csak hallomásból.

Egyet szeretnék azért megjegyezni: az úgynevezett bundaügyben 20-30 ember kapott ítéletet. Rajtuk kívül több mint 100 olyan játékost tudok, aki benne volt bundában, amit persze senki sem tud bizonyítani. A bajnokság csapatainak minimum a felénél játszottak sáros futballisták, ha nem többnél. Ők azért sűrűn törölgették a homlokukat, hogy mi lesz velük, miután minket bevittek.

A fenti 20-30 játékos nagyon sokak mocskát vitte magával. A megúszók közül néhányan ma már nem is köszönnek nekem, ha meglátnak, nehogy érintkezniük kelljen olyannal, mint amilyenek anno ők is voltak. Elhitették magukkal, hogy ők benne sem voltak. Gusztustalan viselkedés. 

– Abban az időszakban ha valaki klubot akart váltani, lehetett tudni, hogy melyik egyesületnél van esetleg mód bundázásra?
– Nem volt ennek egy ilyen rendszere, ad hoc módon működött. 

– Válogatottbeli bundázásról tudott, hallott?
– Nem. 

– Könnyű dolog eladni egy meccset a gyakorlatban?
– Rossz játékos nem tud bundázni, mert olyan feltűnően csinálná, hogy a félidőben elvinnék a rendőrök. Igazából elég egy rossz helyezkedés, egy megkésett reakció, alacsonyabb felugrás, nem kell, hogy a saját kapudba bokszold a labdát. Fel sem tűnik, a sportnapilap – ahogy az előbb említettem is – magas osztályzatot ad. Persze olyanról is tudok, aki röplabda ütéssel juttatta a hálóba a labdát, vagy beívelés előtt súgta oda az ellenfél támadónak, hogy „előzz meg”. Ők ma élnek és virulnak tisztességben. Általában nem az azonos erejű csapatok meccsén volt bunda, hanem amikor egy esélyes játszott az esélytelenebb kis csapattal, a kicsinek úgymond be kellett biztosítani a vereséget, ami amúgy is valószínű volt. 

– Fogadási csalással lebukott futballistákról vallomásaik alapján azt is lehet tudni, hogy egyes esetekben nem a biztos megélhetésért csaltak, hanem, hogy biztosítsák a magas életszínvonalat. A magas alapbér és prémium ezt megadhatta volna, s ők erre berendezkedve felelőtlenül már előre elköltötték a pénzüket, csak amikor csúszott a bér és prémium, bajba kerültek, az életszínvonalukból viszont nem adtak alább. S ez belevitte őket a sorozatos fogadási csalásba. Csekély mértékű a hasonlóság, de szakemberek szerint az orvosi hálapénzt azért lehetetlen kivezetni a rendszerből, mert képtelenség olyan magasra emelni a béreket, ami versenyre kelhet a hálapénzzel kiegészített, magas életszínvonalat biztosító jövedelemmel. Hogy látja?
– Az én időmben az alapbért is sokszor csak pár havonta kaptuk meg, a prémium meg... 12 évig játszottam az NB I-ben, de csak a Mezey-féle BVSC-nél, a Dunaferrnél és a Honvédnál kaptuk meg azt, amiben megállapodtunk. Fehérváron csak az elején. 

– A Győrben hagyott négymilliónyi prémiumról olvastam korábban.
– Mondták, hogy nem tartanak rám igényt, de a pénzt nem akarták kifizetni. Az ügyvezető azt mondta, Tibikém, ha igényt tartasz a pénzre, holnaptól én tartom neked az edzést. Naponta ötöt, reggel héttől. De ha csak egyszer nem tudod fekve kinyomni a 200 kilót, szerződést szegtél. 

– Kereste saját magában a hibát, hogy mi miatt akarják így csuklóztatni? Nem megfelelő hozzáállás, késés, másnapos megjelenés, stb?
– Persze, volt, hogy másnaposan mentem, de nem arra fogták, hogy nem akarnak kifizetni. Nem titkoltam korábban sem, voltak piás sztorijaim. Volt, hogy egy szakításom után egy üveg pálinkával találtak meg a fehérvári pláza mozgólépcsőjének aljában. Senki se gondolja, hogy csak városi legenda, miszerint a focisták isznak. Csak körbe kell nézni egy szombati forduló után a népszerűbb szórakozóhelyeken. Mindenhol futballisták ücsörögnek. Mi a pályán kívül is együtt voltunk a vidis csapattársakkal, volt, hogy a reggeli edzés előtt a pláza tetején ébredtünk, mint a Másnaposokban. De ez szélsőséges eset, edzésre, meccsre mindig összeszedtük magunkat. Az edzés, meccs után otthon tévézős focistákat sosem értettem. Alkoholisták azért nem voltunk, csak szerettünk iszogatni. A másik dolog a kaszinózás, na ott se nagyítóval kell keresni a játékosokat. Az élet úgy hozta, hogy ami negatív sztereotípia létezik a magyar focistával szemben – kaszinózás, piázás, bundázás –, annak a bélyegét én személy szerint mind megkaptam. Kár, hogy a szabadrúgásaimra kevesebben emlékeznek. Ja, ez egyébként vicces: valaki ellopta a pályafutásomat a netről. Óriási kutatómunkával tudtam előbányászni 1-2 gólomat a Youtube-on, pedig volt azért több is. 

– A futball, a bulik, kaszinózás, egyebek mellett nem gondolt a családalapításra?
– Nem is igazán tudok erre válaszolni. Sosem terveztem, akkor jött a dolog, amikor jönnie kellett. Megismerkedtem Vikivel, aki Vass Lászlónak, Csank János korábbi másodedzőjének a lánya. Együtt éltünk hét éven át, 30 éves voltam, amikor megszületett a kisfiam. Így legalább tudok még vele focizni egyet a grundon. 

– Milyen a viszonyuk?
– Vele és az édesanyjával is nagyon jó. Bármikor érte mehetek a suliba, s bármikor tölhetünk együtt időt. Viszem edzésre, meccsre, a Grund FC-ben focizik. 

– Mi tanít neki az életről, a futballról?
– Ha a fociról van szó, a jó értelemben vett csibészségre tanítom, s persze sokat gyakoroljuk a lövéseket, cseleket. Az emberi oldal nehezebb, mert azért annyit nem vagyok vele együtt, mint az anyukája. 

– Biztosan van olyan életbölcsesség, amit át akar adni neki, és van olyan embertípus, amilyenné nem szeretné, ha válna.
– Akár sportoló lesz, akár civil foglalkozást választ, az a legfontosabb, hogy tisztességes legyen. A szüleim engem sem tudtak annyira lökni előre, neki is magának kell kitaposnia a megfelelő utat, s ezt szeretném tudatosítani benne. Ha sportoló lesz, szeretném, ha elérné minimum azt, amit én elértem – természetesen nem a bundára gondolok. 

– Örülne, ha futballista lenne?
– Olyan egyéniség nélküli, szürke játékos, mint amilyenből az NB I-ben Dunát lehet rekeszteni, ne legyen. De már most, 10 évesen van annyira intelligens, hogy ha nem tudná elérni a saját kitűzött célját a fociban, nem erőltetné a dolgot. 

– Térjünk vissza a REAC-ra, hisz a felfüggesztett börtönbüntetést az ott eltöltött időszak alatti fogadási csalás miatt kapta. Kutasi Róbert volt a klubigazgató, aki a bundaügy nyilvánosságra kerülése után öngyilkos lett. Van olyan vélemény is róla, hogy szent harcot folytatott a fogadási csalások ellen, de olyan is, hogy volt vaj a füle mögött. Ön milyen embernek ismerte?
– Három évig a menedzserem is volt, már a BVSC-s korszak óta ismertem, jó kapcsolatban voltunk. Kínos a helyzet, mert bármit mondunk, nem tudja megvédeni magát. A bíróságon olyan dolgokról is beszéltek vele kapcsolatban játékosok, amik a bíróban is kételyeket ébresztettek a szerepe kapcsán. Ez alapján valami nagyon nem volt tiszta Robi körül. Személy szerint fogalmam sincs, hogy benne volt-e vagy sem. Ennyi. 

– Nézi az NB I-et?
– Igen. 

– Mi a véleménye róla?
– Mindig várok 1-1 meccset, ilyen volt a fehérvári stadionavatókor játszott Vidi–Újpest is. Amikor viszont elkezdem nézni, ez az érzés 10-15 perc után megszűnik. Ilyenkor felhívom egy cimborámat, s arról beszélgetünk, mi lehet a bajuk ezeknek a játékosoknak? Ellenpélda a szívemnek kedves Lazio, melynek bármikor nézem a mérkőzését, soha nem történik ilyen. Nagyképűség nélkül mondom, hogy összehasonlítva a mai körülményekkel, a gyep, a labdák és a stadionok, a felkészülési lehetőségek minőségével, mi egész nézhető focit játszottunk. Nem szoktam a múltba révedő, nagyképű futballistát játszani, viszont a mostani srácok jó részét mi a grundon tuti, hogy nem választjuk a magunk csapatába. 15-20 éve csapatonként volt több olyan egyéniség, akiért érdemes volt esetleg kimenni a stadionba. Ma nincsenek ilyenek. Nem tudom, az akadémiai rendszer megállítja-e a minőségromlást, de egyre rosszabb a nívó.

A fizetések? Gondoljon csak bele: a mi időnkben, ha az ember jól sáfárkodott a fizetésével, egy év alatt összekereshetett egy közepes minőségű autóra. A mostani futballisták azt mesélik nekem, ők egy éves fizetésből lakást vesznek maguknak. Sokan többet is.

A nézőszámról nincs mit beszélni, egy-egy csapatomnál a négyezres nézőszám már óriási csalódásnak számított akkoriban, míg most? 

– És a válogatott helyzetét hogy látja?
– 40 év után kijutott az Eb-re a csapat, ez óriási szó, s a tornán nem is akárhogy szerepelt. Azóta több kapitány is dolgozott a válogatottnál, a jelenlegi nagyon komoly tréner.   

– Mitől olyan jó edző Marco Rossi?
– Többek között attól, hogy elfogadja a közvélemény és a szakma is. Ő azért bizonyította a tudását azzal, hogy a Honvéddal, mely nem a legerősebb kerettel bírt a bajnokságban, megnyerte az NB I-et. A játékosállománnyal már gondok vannak, mert a Dzsudzsák-féle generáció lassan kiöregszik, és nem tépik le róluk a mezt a tehetséges fiatalok. 

– Ismerjük az Eb-csoportellenfeleinket: ön szerint van esélyünk kijutni a hazai rendezésű tornára?
– Nincs. A horvátokat hagyjuk, de sajnos Wales is előrébb jár. Csak akkor tudnánk kijutni, ha itthon a horvátokat leszámítva minden csapatot megvernénk, s idegenből több pontot is el tudnánk hozni. 

– Dzsudzsák Balázzsal?
– Dzsudzsákról csak röviden: most regetegen szapulják, hogy milyen bajnokságban játszik az emírségekben. Na de kérem: odáig el kellett jutni, hogy kiérdemelje a lehetőséget rá. Előtte magasabb szinten bizonyítania kellett. Ki csinálta meg ezt mellette? Mindjárt százszoros válogatott lesz, ez óriási dolog. A fanyalgóknak csak annyit: lehet utána csinálni. 

– De azért hiba volt 2011-ben a PSV-ből az Anzsi Mahacskalába igazolni?
– Az én szempontomból igen, mert tudomásom szerint előrehaladott állapotban volt a megállapodása kedvenc csapatommal, a Lazióval. 

– Futballozik még valahol?
– Nem. Kispályán sem. Vágyom rá, de valahogy nincs ihletem. Az örgfiúkban sokan nyomják, de én már fiatalon eldöntöttem, hogy ha vége a karrieremnek, nem szeretnék ott veszekedni, hülyéskedni. Lábteniszezni, teniszezni szoktam eljárni. 

– Visszatekintve az elmúlt 20 évre, mit bánt meg?
– Rengeteg mindent, pedig amikor döntést hoztam fontos ügyekben, abban a pillanatban meg voltam győződve róla, hogy nem határoztam rosszul. Ma már nem vagyok meggyőződve. Például el kellett volna menni az első adandó alkalommal külföldre. 

– Mehetett volna?
– Még a Dunaferrtől hívott a Levszki Szófia. Tudomásom szerint a Lokomotív Moszkva is várt volna, de az a lehetőség is kútba esett. Az izraeli Asdod is le akart igazolni, ott egy menedzser volt az akadály. De amit a legjobban bánok, az a pár ezer euróért eladott lelkem. Ugyanis nekem még most is az életem szerelme a labdarúgás.

– Ma, ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben, már nem vállalná el a bundameccseket?
– Fogalmam sincs mit csinálnék, hisz akkor sem jókedvemből tettem, hanem mert kiszolgáltatott körülmények közé csöppentem.

(Gabay Balázs)