Megszégyenítettek egy autós Dunaharasztiban, a tulaj megsemmisítő válaszcsapást adott a károgónak

A karácsonyi őrület a tetőfokára hág: mindenhol rengeteg ember, sorban állás és annak ellenére, hogy állítólag a szeretet ünnepére készülünk, mindenhol egyre több ingerült, kedvetlen, bunkó ember. A Facebook csoportba odahányt bosszankodások száma is megsokszorozódik ilyenkor: a sznnyuadó házmesterek felébrednek és vélt (ritkán valós) sérelmeiket kiszínezve és hangot adva posztolnak, kommentelnek némi együttérzésért és like-ért cserébe.

Ez történt most is, amikor egy kedves járókelő égbekiáltó szörnyűséget vett észre Dunaharasztiban, a piacnál. Egyből telefont ragadott, fényképezett és küldte a világhálóra a vele történteket:

Kedves Autósok (fehér suzuki és taxi)!

Ha az építkezési anyagok mellett az egyetlen kijáratba parkoltok szerintetek hogyan tudnak kijönni az autósok???? Miattatok a centitgetések miatt 1 autósnak már boldog karácsonya lett, mert a szemem láttára törte össze a kocsiját...

Gratulálok!!!!!!!

Dunaharaszti paic 2024.12.21.

A helyesírási hibákat szándékosan benne hagytuk. Ez az írás tartalmaz mindent, ami egy jó háborgás alapvető összetevője: a mondatvégi írásjelek halmozása elengedhetetlen, itt a kérdés nyomatékosítására négy kérdőjelre és a felháborodás kifejezésére összesen hét darab felkiáltójelre volt szükség. A karácsonyra való hivatkozás is pipa, anyagi kár is benne van, mennyi tragédia, néhány rövid sorban.

A szabálytalan parkolás elkövetője jelentkezett és vállalta tettei következményét, a frappáns válasza azóta bejárta az internetet és visszacsempészte a karácsonyi kedvességet a közösségi médiára is:

Nem kell tovább keresni! Megvan a gazember!
Én voltam az, ki nem teljesen elítélhető módon Rudolfnak álcázott Suzukijával akadályozta békés városunk parkolási rendjét. Legalábbis a kedves hölgy szerint, aki Rudolfot lefényképezte e kompromittáló helyzetben. Így most az a ritka helyzet adódott, hogy annak a véleményét is meghallgathatják, akiről, akikről az előző poszt szól.

Kilenc óra magasságában értünk ki a piacra párommal és Kifli nevű tacskómmal. Én mindig mondom, hogy korábban menjünk, mert rossebet sem fogunk már kapni, de párom vagy mormota üzemmódban üzemel, vagy az indulás előtti sminkceremónia viszi el az időt. A tacskóval valahogy nincsenek ilyen gondok. Érkezésünkkor már realizáltam, hogy komoly közönség verődött össze a mai piacra. A parkolóba fordulva az első sokk akkor ért, amikor láttam, hogy kedvenc helyem foglalt. Legközelebb le is fotózom a nyomorultat, mert ez tényleg tűrhetetlen.

A második akkor, amikor láttam, hogy az előzőleg megbecsültnél is nagyobb embertömeg hömpölyög a sorok közt. Az engem ért váratlan sokkhatást legyűrve elkezdtük keresni a helyet, ahol Rudolfot biztonságosan kiköthetem. No, látjuk is, hogy valaki éppen áll ki egy helyről. Igen! Isten mégis csak szereti gyermekét, és a távozó Opellel jelezte, hogy lesz harcsapaprikás az asztalon az Úr születésének napján! Itt szeretném megjegyezni, hogy több mint harmincöt éve róvom útjaim balesetmentesen, és hiszik vagy sem, még légijárműre is van jogosításom. Így kérem, higgyék el nekem, hogy fel tudom mérni, Rudolf hol nincsen útban, hol nem zavarjuk a közrendet jelenlétünkkel.

Tehát parkolási aktusunkat a már meglévő parkolási rendhez igazítottuk Rudival. Az ekkor kialakult helyzet azt a képet mutatta, hogy akár még két autós és egy kisebb betlehemi jászol is kényelmesen elfér mellettünk. A kijárást és mozgást ekkor semmilyen formában nem akadályozta Rudolf. Abban a másfél órában, míg mi belevetettük magunkat a piac nyüzsgő forgatagába, nem tudom, hogy mások hogyan értelmezték a parkolás újonnan felállt helyzetét. Ezért én felelősséget nem tudok vállalni. Sem a párom. A tacskó meg a legkevésbé.

A Rudolfról készült kép szépen mutatja is, hogy még legalább két autó leparkolt oda, ahol érkezésünkkor még a kijárat volt, és szépen jöttek is kifelé az autósok. Milyen sorsszerű! Parkolás után még jól meg is néztük, hogy bizonyosan jó helyen áll-e Rudi, nehogy valaki még felrakjon egy képet róla és az ő pajkos ferraripiros orráról a haraszti csoportba. Ezt még páromnak viccesen meg is jegyeztem. Erre mit ad isten?

Hogy ne szaporítsam tovább a szót: mikor Rudolfot magára hagytuk a hidegben sorstársai között, még semmilyen módon nem akadályozta a szabad mozgást. A hölgy a posztban megjegyezte, hogy valakinek esetleg megsérült az autója. Kérem, nézzék el nekem szavaim, de aki annyira ügyetlen, hogy egy parkolóból nem tudja kinavigálni magát és lovacskáját egy kicsit nehezített körülmények közt, annak higgyék el, teljesen mindegy, hogy Rudolf hol parkol. Állhatna szegény a Marson is, akkor is összetörnék magukat. És hogy így ünnepekkor legyen valami erkölcsi tanulsága is a dolognak, szeretném megjegyezni, hogy ilyen esetben ne kamerát ragadjunk és fotózzunk mindenkit, aki szerintünk bűnös, hanem menjünk be a piacfelügyelőségre, és mondassuk be a rendszámát! Annak vélhetően lesz valós és értelmes következménye.

Ami pedig azokat illeti, akik szerint „tahó autósok”, „miért kell kitakarni a rendszámát” és hogy „bűnözők védelme”, nekik nemcsak a rendszámom mutatom meg, hanem a címemet is. Vendégeim egy jó harcsapaprikásra és nagy pohár hideg, habzó sörre. Többet ér ez, higgyék el, mint ideírogatni vélt és valós sérelmeinket, aztán várni, hogy a jóisten majd megbünteti az ellenünk vétkezőket. Ha társat látunk a másik úton lévőben és nem egy leküzdendő akadályt, ha egymás torka helyett egymás kezét fognánk… Ejj, újra ránk köszöntene az aranykor! Közben a párom mondja, hogy idén nem is harcsa lesz, hanem göngyölthús. Pfff. Látják? A karma gyorsabb, mint gondolnánk. Békés és boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Ui.: Helyesírási és stilisztikai hibákért elnézést, de még mindig nem múlt el a sokkhatás a hír hallatán, hogy idén nélkülöznöm kell a harcsapaprikásomat az asztalról.

Igazán álomszerű utópia lenne a humoros autós által felvázolt forgatókönyv.

Remek példa ez arra, hogy nem kell rögtönzött következtetéseket levonni és a két írás közötti különbséget elolvasva kijelenthetjük, hogy a helyzet nem Rudolf gazdáját minősíti, hanem a kemény igazságérzetű első posztolót.

Sajnos a közösségi média megjelenésével a legtöbb embernek olyan ellenszenves tulajdonságai bontakoztak ki, amiről a technika fejlődése előtt álmodni sem mertünk. Előtte csak a szűk ismeretségi körnek tudtak a népek pletykálni és rosszindulatúskodni, míg ma már a világháló által több ezer emberhez eljuthat még egy annyira semmitmondó írás is, mint valakinek a fotója, aki nem érti, hogy a parkolás egy dinamikus dolog és egyáltalán nem biztos, hogy a környezeti elemek ugyanúgy álltak az autó beparkolásánál, mint két órával (vagy akár öt perccel) később a fotó készítésénél. Ahogy az is biztos, hogy aki ilyen posztot ír a Facebookra, az nem akarja ténylegesen kezelni a problémát. Vagy lusta ahhoz, hogy öt lépést tegyen a piac recepciójáig, esetleg gyáva a konfrontációhoz és csak az interneten hordja a nagy mellényt, így hiába érez együtt az autósokkal, akik nem tudtak kiállni és mérgelődik egy olyan helyzet miatt, amiről semmit sem tud, a valóság az, hogy öt perc hírnévre vágyott, valódi megoldásra nem.

_{Forrás: vezess.hu}